Az Európa-nap alkalmából május 9-én a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban a Károlyi József Alapítvány bemutatja Az európai öntudat írói című kiállítást, amely a párizsi Revue Légendes ötletén alapulva 2000-ben indult útjára.
Történelmi, pedagógiai, valamint irodalmi jelentősége révén anyagából a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen szervezett vándorkiállítás jött létre. Az európai irodalom nagy neveinek „Európai hitvallásai” bevezetik a látogatókat az európai identitás szellemi alapjainak reflexióiba, személyes identitásukba: Alber Camus, Vaclav Havel, Walter benjamin, Jorgosz Szeferisz, Denis de Rougemont, Elias Canetti, Jorge Semprun, Petőfi Sándor, Babits Mihály, József Attila, Cs. Szabó László, Márai Sándor – hogy csak néhányukat említsük – mindannyiunk számára van mondanivalójuk.
A kiállítás egyben lehetőséget biztosít néhány, a Fejtő Ferenc Könyvtárból származó irodalmi kötet böngészésére, a Vajay Könyvtár megtekintésére, valamint arra, hogy a látogatók minél jobban informálódjanak az Európai Unió számtalan programjáról, amelyekkel Európa építéséhez járul hozzá. A kiállítás május 25-ig tekinthető meg, naponta 10-től 18 óráig.






