Balázs Gyula (1928-2012)

2012. június 3., vasárnap

84 éves korában meghalt Balázs Gyula, festő, költő, tanár. Az emberi végességhez szokottan mondhatnánk, bevégeztetett. De akik ismertük – és akik ismerték, azok szerették is őt nagyon -, megrendülten fogadtuk a szomorú hírt, hogy Gyula Bácsival már nem találkozhatunk többé. Nem küld már képeket a közös tárlatokra, és nem tervezhetjük számára, vele együtt, a következő, várva-várt kiállítását, többé nem mehetünk hozzá látogatóba, az agárdi kiskertbe.

A Kondoroson született Balázs Gyula építésznek készült, de pedagógus lett és nyugdíjazásáig, 22 éven át vezette a Kaesz Gyula Faipari Szakiskolát Budapesten. Közben festett gyermekkora óta. Tanárként is tanult, festészetet, művészi kifejezést, kollégájától, Pasitzky tanár úrtól, Bizse János festőművésztől és Vilt Tibor szobrászművésztől. Senkivel össze nem téveszthető saját stílust alkotott, avatott mestere lett az olajfestésnek, a gyorsan felvázolt, kifejező skicceknek, vázlatoknak. Képeiből sugárzik a szeretettel, türelemmel és bölcsességgel megáldott ember lelke. És ezeket a gyönyörű képeket hányódó, időrágta deszkákból-lécekből, régi ablakszárnyakból, saját maga készítette egyedi, mindig a képhez illő keretekbe foglalta, hiszen a dolgokat, hogy szét ne essenek, körül kell ölelni, akkor lesznek teljesek. Mert nagy mestere volt a szeretetteljes odafigyelésnek, a dolgok összetartásának is. Kisplasztikái, a belőlük áradó humor és szeretet megkapó darabjai. A “ready-made”-k, és a lélekkel telített talált tárgyak, ahol néhány kézvonás, apró beavatkozás segítségével lett a kavicsból-plexiből vadászó jegesmedve, a törött csődarabból Minósz bikája, kavicsból-gyökérből csodaszép, napozó női torzó.

A Fejér megyeiek büszkék lehetnek arra, hogy a nyarakat Agárdon töltő festőt meghódította a Velencei tó és a környező táj sajátos szépsége, és a nagyszerű, falusi-kisvárosi utcaképek mellett megjelentek és az életmű meghatározó részét jelentik a tóról, a vízről, a hegyekről, a gárdonyi szelíd lankákról készült, olykor csak kéttenyérnyi képei. A számára kedves táj verseket is ihletett. A csak néhány példányban készített, verses-rajzos kis füzetecskéi éppen úgy, mint az “Ómagyar Mária siralom” kéziratos, illusztrált újraértelmezése, nagyobb publicitásra is méltóak lehetnének.

A Magyar Művelődési Intézet által meghirdetett, három évtizedes múltú országos amatőr művészeti biennále, az Amator Artium megyei tárlatainak mindig értékes darabjai voltak Balázs Gyula képei. Díjakat nyertek és az országos esszencia-tárlatot gazdagították. Alkotásai igazi értelmet adtak az amatőrizmus sokszor lebecsült, vagy félreértelmezett fogalmának, annak, hogy nem hivatásosként, mégis nagy hivatástudattal, mesteri módon kell és lehet is alkotni. Maga mesélte azt a Rá annyira jellemző kis anekdotát, hogy amikor Vilt Tibor javasolta felvételét az akkori Művészeti Alapba, visszakérdezett: “Attól jobban tudok majd festeni, Tibor?”, és nem vitte be a képeit a felvételi mustrára, maradt mindhalálig amatőr festő.

Fejér megyében, Gárdonyban, Fehérváron, a Fejér Megyei Művelődési Központban és a Szabadművelődés Házában voltak emlékezetes önálló tárlatai. A legutóbbi 2011 szeptemberében. Nem sejtettük, hogy az lesz az utolsó találkozásunk.

Isten Veled, Gyula Bácsi! Szép emléked és képeid, alkotásaid itt maradnak velünk.

2012. június.03.
Pálfalvi András

Hozzászólások lezárva.

Címkék

Támogatóink