Tizenhatodik évadját kezdi idén a velencei Kastélypark Színpad júliusban, a helyszín ezúttal is az Északi strand rendezvénysátra.
Az átmenetileg a velencei Kastélyparkból az Északi strand rendezvénysátrába költözött szabadtéri színház a Velencei Nyári Zenés Esték sorozatában mutat be négy darabot.
Az első előadás a Körúti Színház produkciója, a mindmáig népszerű slágerekkel fűszerezett Én és a kisöcsém című zenés vígjáték lesz, július 21-én. Egy héttel később ezt követi a népszerű musical, A muzsika hangja, a Múzsák Társulat előadásában.
Augusztus első szombatján, a harmadik esten a Gergely Theáter produkcióját, a Mona Marie mosolyát élvezhetik a nézők, a sorozat csúcspontja pedig a Sziget Színház rockoperája, a Honfoglalás lesz augusztus 11-én.
Az előadások mindig szombaton lesznek, este fél kilenckor. A jegyárusítás július elején kezdődik, a velencei Cseppházban és a gárdonyi Tourinform irodában, illetve korlátozott számban az előadások előtt a helyszínen.
Forrás: v-to.info






