KIÁLLÍTÁSOK

Megnyílt az adventi tárlat

2012. december 07., 00:24 | MMK | L. M.

Odakint épp hózápor tombolt, de intézményünk kiállítótermében adventi meleg hangulat fogadta a "Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt" című kiállítás megnyitójának vendégeit. A gazdag nép- és iparművészeti tárlaton többek között szőttesek, hímzések, csuhémunkák, bőrtárgyak, festett és faragott bútorok láthatók, emellett karácsonyfadíszekre is írtunk ki pályázatot.

Közel százötven nívós alkotás érkezett a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága és a Fejér Megyei Művelődési Központ által meghirdetett adventi pályázatra, és az alkotások többsége látható is a kiállításon, amelyet Komjáthi Tamásné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke nyitott meg, az Énekmondó együttes közreműködésével. Ő adta át az emléklapokat, valamint a karácsonyfadísz-készítő pályázat díjait is: népművészeti kategóriában Bárány Mara gyékényből készült alkotásaival, iparművészeti kategóriában pedig Vincze Mátyás papírmerítő alkotásaival érdemelte ki az elismerést.

A kiállítás január 6-ig várja a látogatókat.





























Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk