HÍREK

Kézműves advent

2014. december 01., 22:29 | MMK | K. G., fotó: Fűrész Diána

Advent előestéjén megnyílt a XIV. adventi kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében. A gazdag nép- és iparművészeti tárlaton Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyei alkotók pályázati munkái, valamint Békés megye élő népművészetének alkotásai láthatók.

A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kézműves hagyományokra, bemutassuk régiónk, és az idén meghívottként Békés megye népművészetét. Békés megyéből 15 fős kézműves alkotócsoport is érkezett a tárlat megnyitójára. Számukra kétnapos szakmai programot szerveztünk, ahol bemutattuk Székesfehérvár történelmi értékeit és a Rác utcában működő két alkotóházat, népművészeti alkotótevékenységeinket is.


A kiállításon 77 népművészeti és 38 iparművészeti alkotás látható


A pályázatra beérkezett népművészeti alkotások válogatását és minősítését a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának szakértői végezték, a karácsonyfadísz és iparművészeti alkotásokat pedig a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által felkért szakértő bizottság minősítette.

Százhetvenkét alkotással neveztek az adventi kiállításra, a két zsűri a kiállításra 77 népművészeti és 38 iparművészeti alkotást javasolt. A minősített munkák közül 12 alkotás kapott "A" minősítést, "B" minősítést 41 alkotás szerzett, "ajándéktárgy" kategóriába pedig 1 alkotást soroltak. A bírák szerint a kézművesek egyre nívósabb munkákkal pályáznak az adventi tárlatra.

A kiállításra pályázóknak, valamint a meghívott kiállítóknak emléklapot nyújtottunk át. A megnyitót követően kézműves foglalkozást tartottunk a Játékkészítő Műhely és a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagjaival.

A tárlat megnyitóján az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, Szabó Dániel és Still Réka járult hozzá az adventi hangulathoz.

A december 21-ig látogatható tárlatot Botos József Csokonai-díjas koreográfus a következő gondolatokkal ajánlotta a megnyitó közönségének figyelmébe:

"Ünnepnap ez a mai, nem csak az adventi előeste miatt, hanem azért is, mert az alkotó emberek munkái előtt tisztelgünk. A főhajtás megillet minden  alkotót, akik életünket szebbé, harmonikusabbá és boldogabbá teszik. Így van ez a világ kezdete óta. Nevezhetjük ezeket a teremtő embereket akár népművészeti, vagy iparművészeti alkotóknak is. Vajon miért van az, hogy minden korban időről-időre fontosnak érzik az emberek ezeknek a hagyományoknak, mesterségeknek az őrzését és továbbadását? Sokan úgy gondoljuk, hogy azért, mert értékeket és tudást adnak át nekünk - az apáink és az őseink tudását adják tovább.


A vendégeket Juhász Zsófia igazgató köszöntötte, a tárlatot Botos József nyitotta meg


Az 1970-es években elindult a táncház-mozgalom és ezzel együtt megjelentek a tárgyalkotó népművészek: a szövők, hímzők, faragók, a fazekasok széles tábora is. És a fiatalok felfedezték újra a magyar népművészetet. Az 1970-es években az MMK munkatársaként láthattam ennek a népművészeti mozgalomnak és különböző területeinek, az úgynevezett háromdimenziós művészeteknek (díszítő, faragó, fazekas), valamint a hímző, szövő és népi kismesterségek területének kibontakozását és fejlődését.

Örömmel tölt el, hogy részese lehettem annak a kornak, amit a magyar népművészet reneszánszának neveznek, és azóta kivívta már az egész világ elismerését. Láttam fejlődésüket az első botladozásaiktól a mostani kiállításig és tanúsíthatom, hogy hatalmas utat tettek meg. Ma már a táncház-mozgalommal együtt európai, sőt világszínvonalat értek el. Bizonyítja ezt az országos kirakodóvásár, a Mesterségek Ünnepe világsikere is, amely rendezvény már több évtizede sikerrel működik. Mára már jelen vannak a kézművesek valamennyi városban, községben a kiállításokon, vásárokon és mindenütt, klubok, szakkörök működnek sok-sok közösséget alkotva.

Bocsássanak meg elfogultságomért, de itt Székesfehérváron meggyőződésem, hogy Vojtkó Editke nevét nem szabad kihagyni ebből a folyamatból. Mert tanúsíthatom, hogy a kezdeteknél ő volt az, aki úttörőmunkájával igen sokat tett ezért a művészeti területért.

Ennek szép eredményeit látjuk itt a kiállításon is. Láthatjuk Békés megye élő népművészetét is és bemutatkozásuk megerősíti azt, hogy milyen sokszínű a magyar tárgyalkotó kultúra" - zárta szavait Botos József.






























































































Békés megyéből 15 fős kézműves alkotócsoport érkezett a tárlat megnyitójára. Számukra kétnapos szakmai programot szerveztünk, ahol bemutattuk Székesfehérvár történelmi értékeit és a Rác utcában működő két alkotóházat, népművészeti alkotótevékenységeinket is.


















Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk