HÍREK

Aktívan a neten napközis tábor

2016. szeptember 09., 23:51 | MMK | Gonda Emma

Idén 16 gyerek részvételével zajlott az Aktívan a neten napközis tábor. A résztvevő gyerekek zöme idén is alsó tagozatos kisiskolás volt.

Táborunkat az eddigi évek hagyományihoz híven ezúttal is két helyszínre szerveztük.

A délelőtti foglalkozások a Művészetek Házában folytak. Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola géptermében tartottuk az internet használatába bevezető foglalkozásokat. Itt a gyerekek az internet adta lehetőségekkel ismerkedtek, használtak keresőprogramokat, térképeket, menetrendeket, megnéztek játékoldalakat, megismerkedtek a közösségi oldalak lehetőségeivel és ?veszélyeivel?.

Célunk évek óta az, hogy biztonságos netezéssel ismertessük meg a gyerekeket. A mobiltelefonok, kamarák elterjedésével egyre több gyerek készít fotókat, videókat. Ezért ebben az évben ezzel is foglalkoztunk. Készítettek közösen fotókat, melyekbe, melyekhez hozzárajzoltak s a végén elkészült a közös mini animáció.

A délután már nem a számítógépekről szólt.

A program az ebéd után a Mesterségek Házában folytatódott.

A délutáni foglalkozásokat Sevella Zsuzsa vezette. Témánk a vizuális alkotás volt.  Pecsételtünk, ragasztottunk, vágtunk, maszatoltunk, gyöngyöt vasaltunk, hengerrel festettünk, csomagoló papírból memória játékokat gyártottunk, varázsképet, lapozgató csodakönyvet gyártottunk.

Egyszóval ALKOTTUNK. 

Foglalkozásainkat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél több érdekes, új technikával, alapanyaggal, eszközzel ismerkedhessenek meg.

Nagyon hamar eltelt a hét, mindenki sok-sok élménnyel és alkotással gazdagodva búcsúzott el tőlünk. Reméljük, sok résztvevővel találkozhatunk majd a 2017-es táborban is.

 






















Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

Játékok textilből, fából, termésekből

2017. október 26. (csütörtök) 09:00

Mesterségek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk