HÍREK

Fejér virágok

2015. augusztus 10., 21:14 | MMK | K. G.

Ha eljön július utolsó hete, akkor bútorfestők találkoznak Székesfehérváron, a Mesterségek Házában, immáron kilencedik alkalommal, a IX. Országos Bútorfestő Héten.

A tábor résztvevői minden évben más - a történelmi Magyarországon fellelhető - bútorfestészeti örökséget, idén a templomi táblakép-festészet stílusát ismerhették meg. A tábor témája a szentsimoni római katolikus templom kazettás mennyezetének motívumvilága volt.


A szentsimoni templombelső jelentős értéke 1650-ben készült, ez Magyarország legrégebbi kazettás mennyezete, mely 24 nagyméretű, gótikus elemekkel átszőtt táblából álló késő-reneszánsz kazettás famennyezet. A feliratos tábla szerint  Lévay István és Comaromy István készítette, egy olaszországi tanulmányutat követően. Ezeknek a különleges, színes reneszánsz fatábláknak a másolatai szolgáltak mintául az idei bútorfestő tábor résztvevői számára. Minden kazetta egyedi, és a virágok között sok helyen bújnak meg bibliai jelenetek is. A virágoknak is különleges jelentésük van és bibliai utalást is hordoznak - tudtuk meg Ament Éva szakmai előadásán.

A július 27-31. között megvalósult IX. Országos Bútorfestő Hét szakmai oktatója Ament Éva bútorfestő, népi iparművész, a szaktábor oktatója és vezetője Radetzky Jenőné bútorfestő, népi iparművész volt. A Mesterségek Háza hűvös helyiségeiben 14 fő résztvevő festett a két mester irányításával.

A tábor megvalósulását a NKA Közművelődés és Népművészet Kollégiuma támogatta. 


















































Programok

„Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt”

2017. december 6. (szerda) 18:00
- 2017. december 31.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Advent a Rác utcában

2017. december 16. (szombat) 09:00

Mesterségek Háza

Advent a Rác utcában

2017. december 16. (szombat) 09:00

Kézművesek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk