FEJÉR MEGYE

Alborada kórus

Az Alborada kórus 1986. október elsején alakult Gárdonyban. Az akkori 13 alapító tag az együtt éneklés örömét tűzte ki célként maga elé. Hónapok és évek során újabb énekelni szeretőkkel és volt tanítványokkal gyarapodott a kórus, és az eredeti elképzelések módosultak. A színvonal emelkedett, így jogos igényként merült fel az országos megmérettetés. 1989-ben ezüst fokozattal díjazták az együttest az Éneklő Magyarország minősítő hangversenyen, majd 2006-ban arany fokozat dicsérettel minősítés diplomával.

A kórus első sorban a zenei fejlődést, a kórusirodalom általuk előadható részének megismerését, a közösségformálást, illetve a település rendezvényein való fellépést tartotta fontosnak. Ezeken felül a testvérvárosi kapcsolatok révén többször eljutottak külföldre is, ahol mindannyiszor nagy elismeréssel méltatták munkájukat.

A művek kiválasztásánál a tagok hangterjedelméhez és zenei műveltségéhez igazodtak. A komoly és elszánt munkának köszönhetően közel 200 művet tanultak meg. A kórus a Gárdonyi Általános Iskolában próbál heti 1, fellépések előtt 2 alkalommal. A kórus bevétele a tagdíjakból illetve az önkormányzattól, a Kulturális Alapból származik.  A költségesebb finnországi utat szponzorok is támogatták. Fellépéseik első sorban egyházi, állami, illetve helyi ünnepekhez, testvérvárosi rendezvényekhez kapcsolódnak. Hagyományteremtő rendezvényük az adventi hangverseny, amit a helyi közönség már elvár és nagy örömmel fogad. A kórus repertoárja - a jubileumi hangversenyre készülve - igen gazdag, messze meghaladja a bemutatás megengedett terjedelmét.

A kórus évente mintegy tíz alkalommal lép fel, ami egy amatőr kórus életében nagy teljesítménynek számít. A tagok száma 36 fő a karnaggyal együtt, melyből 26 nő és 10 férfi a tagok nemenkénti megosztása. Az életkori összetétel 21-80 év, de átlagban 30-60 év közöttiek vannak többségben.

Elérhetőségek:

Cím: 2483 Gárdony, Bóné Kálmán utca 14/b
Telefon: (22) 355 088, 20/354-81-21 (Oláh-Nagy Éva)
E-mail: evegrande@freemail.hu
Web: http://alboradakorus.atw.hu

 

Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk