FEJÉR MEGYE

Gyöngyvirág Női Kar

A kórus 1974 októberében alakult 14 fővel, Torma István karnagy vezetésével, az adonyi Ruhaipari KTSZ és a Fejér m-i KISZÖV támogatásával. Első nyilvános szereplésre 1975. március 8-án, a Nőnapon került sor. Nevüket az első egyenruhájuk gyöngyvirág kitűzőjéről kapták, amit a mai napig meg is tartottak.

Az első jelentős megmérettetést a Zeneakadémián rendezett Budapesti Kamara­kórus Napokon való részvétel jelentette. Az itt elhangzott műsorért a kórus a zsűri különdíját vehette át. Ezt követően sorra jöttek a jelentős sikereket hozó szereplések megyei és országos kórustalálkozókon, dalos ünnepeken, szakmai minősítőkön.

1979-ben a megyei kórustalálkozón nyújtott produkcióért ezüst minősítést kaptak. Fenn­állá­suk 10. évfordulóján a Művelődési Minisztérium kitüntetésben részesítette a kórust.

1984-ben Ausztriában, 1988-ban Német­or­szág­ban szerepeltek.

1994-ben testvérvárosi kapcsolat jött létre Adony és a németországi Oedelsheim között. Az ott működő női karral nagyon jó a kapcsolatuk, többször szerepeltek Oedelsheimben.

Hangversenyeket adtak a templomban, karácsonyi ünnepeken, városi rendezvényeken, kapcsolatot tartanak több kórussal is.

2004. augusztus 20-án Adony Város Önkormányzata "Adonyért" oklevelet ado­má­nyo­zott kórusnak, a város fejlődése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elis­me­ré­se­ként.

2005. március 5-én és 2010. április 25-én megrendezett Énekkarok Országos Minősítő Hangversenyén a Női karok kategóriában a kórus ARANY fokozatot ért el.

Karvezető: Horváth Péter, zongorakísérő: Petky Anna
Fenntartó, működtető: Közösségi-kulturális Központ és Könyvtár, Adony
Kórus titkár: Suszter László
E-mail: 4kadony@4kadony.hu

 
2011. évi fellépések

03.15. Nemzeti ünnep - városi ünnepség
05.14. Megyenap - Fehérvárcsurgó
05.22. A herendi Szent Euszták és a Gyöngyvirág kórus közös koncertje az adonyi katolikus templomban
05.28. Szent Orbán fesztivál - Szőlőhegy
08.20. városi ünnepség
09.17. Tata - vendégszereplés
12.18. Adventi koszorú

Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk