FEJÉR MEGYE

Josquin Női Kamarakórus

A kórus története 1974 szeptemberében kezdődik, a névadó Josquin des Pres (1440-kb 1521) zseniális flamand zeneszerző. A bicskei Josquin kamarakórus előzménye a bicskei KTSZ vegyeskara volt, amely 1972-ben kezdett együtt énekelni. Hamar kiderült, hogy a kórus igényt teremtett egy kisebb, de ütőképesebb kamarakórus létrehozására. A cél a komolyabb művek színvonalas előadása volt. Első fellépésük 1975-ben volt. A kórus először 1976-ban minősült Szabadbattyánban, mint a bicskei Petőfi Művelődési Központ kamarakórusa. Az első eredmény - Ezüst koszorú diplomával. Utána következett a II. Soproni Kamarakórus Fesztivál. Rendszeresen részt vett a kórus a Zeneakadémián megrendezett Budapesti Kamarakórus Napokon. 1979-ben Arany fokozatot ért el. A repertoárban madrigálok, Kodály és Bartók művek Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, és más zeneszerzők művei szerepeltek.

Sokévi szereplés után a 80-as évek végén a kórus tagok száma megfogyatkozott, később bővült új tagokkal. Szerencsére szép számmal jöttek új énekesek, majd tízévi éneklés után a fiúk kimaradtak. Két dolog közül lehetett választani, vagy megszűnik, vagy női karrá alakul a kórus. Az utóbbit választva megalakult a Josquin Női Kamarakórus, amely jelenleg is működik. Évente egy-két szereplést vállal a kórus, és ebben az évben a régi vegyeskar is fellépett két alkalommal megemlékezve a 35 évvel ezelőtti első szereplésről.

A kórust Csizmadia László karnagy vezeti.

Elérhetősége: 2060 Bicske, Batthyány u. 19

Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk