FEJÉR MEGYE

Pázmándi Népdalkör és Citerazenekar

A népdalkör 1981 februárjában alakult énekelni szerető fiatalokból. Fennállásuk óta a hagyomány ápolására, megőrzésére törekednek. Falujuk és szűkebb hazájuk, Fejér megye és a Dunántúl népdalkincsén kívül más tájegységek dalait is szívesen megismerik és éneklik. Az ország szinte minden táján és határainkon túl is Szerbiában, Szlovákiában, Erdélyben, Gyimesben is több együttessel tartanak jó, baráti kapcsolatot, kölcsönösen szerepelnek egymás rendezvényein. Népzenei találkozókon, versenyeken rendszeresen részt vesznek, a környező falvak és a helyi rendezvények állandó szereplői.

1994-ben, 1996-ban, 1998-ban országos minősítőn arany fokozatot értek el. Utána jó néhány évig nem vállalkoztak minősítésre, mert vezetőjük elhunyt. 2003 augusztusától jelenlegi vezetőjük, aki kisiskolás kora óta tagja a népdalkörnek, Domak Anikó népzene tanár, etnográfus foglalkozik a csapattal. Ezen elmúlt időszak alatt több új taggal bővült az együttes, s ebben a felállásban Országos Minősítő Versenyen ARANY fokozattal jutalmazta meg őket a zsűri, ezzel méltóképpen ünnepelhették meg 25 éves jubileumukat. Régóta vágytak és dolgoztak a legmagasabb fokozat, az Arany Páva elnyeréséért, melyet a II. Velencei-tavi Nyári Játékok keretén belül megrendezett Országos Minősítő Versenyen ezt ki is érdemelték. Idén (2011) ünneplik fennállásuk 30. jubileumi évfordulóját.

Vezető: Domak Anikó

Programok

Jól értem a gyerekemet?

2018. február 27. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Belső alkímia meditáció

2018. március 5. (hétfő) 17:30

Művészetek Háza, Lila terem

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk