FEJÉR MEGYE

Tordasi Férfi Dalárda

A dalárda 2009 januárjában alakult 16 férfi tagból. Eleinte csak a katonadalok, az éneklés iránti kedvtelésből gyűltek össze heti egy alaklommal, majd sorra érkeztek a felkérések különböző helyeken való szereplésekre. E közben a dalárda bővült, jelenleg 38 fő a létszám, kb.27 aktív taggal.

Tagjai tordasi és a környező települések férfiúiból verbuválódtak össze, melynek egy törzsét alkotják a Szent László Völgye Hagyományőrző Huszárcsapatának lovasai. A helyi fellépéseken túl, bemutatkoztak már a fővárosban Budapesten, Martonvásár, Gyúró, Ráckeresztúr, Bicske, Alcsútdoboz, Székesfehérvár, Sukoró, Pázmánd és Pákozd közönségének, két alkalommal pedig határainkon túl is, mind a Felvidéken, mind pedig a Vajdaságban is jártak vendégszereplésen.

A fellépési igények következtében többféle dalcsokrot is készítettek a kuruc kortól, a bordalokon, széki, kalotaszegi, mezőségi, gyimesi, Kossuth-dalokon túl, I. és II. világháborús dalokig.

Vezetőjük a csapat egyetlen női tagja, Domak Anikó népzenetanár, etnográfus.

Programok

Jól értem a gyerekemet?

2018. február 27. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Belső alkímia meditáció

2018. március 5. (hétfő) 17:30

Művészetek Háza, Lila terem

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk