HÍREK

Kreatívok fesztiválja

2014. október 05., 16:32 | MMK | L. M.

Ma rendezték Fehérváron az első Furfang Fesztivált, amelyen kreatív emberek mutatták be hasznos és látványos hobbijaikat, amelyeket főként kézműves technikákkal űznek.

A Fejér Megyei Művelődési Központot az intézmény Játszótárs Játékkészítő Műhelye képviselte a reggeltől estig tartó eseményen, és foglalkozásaikkal kapcsolódtak a Nagy Rajzolás nemzetközi programhoz is. A játékkészítő foglalkozásokat Gonda Emma és Sevella Zsuzsanna vezette, a családok a játékok mellett kreatív vizuális technikákkal is megismerkedhettek, a résztvevők által készített művekből kiállítást is rögtönöztek.


Fotózásunk idején a színpadon Majer Tamás, a fesztivál egyik szervezője faggatta Bakonyi Csillát hobbijáról, a horgolyók készítéséről. A nemrég még fehérvári, ma már tatabányai színművésznő elárulta, hogy a horgolt golyókhoz Szarvas Vica, a Vörösmarty Színház súgója csinált neki kedvet, tőle leste el a fogásokat, és ma már más tárgyakat, ruhadarabokat is horgol. Arról is beszélt, hogy az éppen ma 9 esztendős fia, Dani is szívesen foglalkozik kézműves dolgokkal, elsősorban a papírtechnikák iránt rajong, és húga, Lili is érdeklődve figyeli bátyját alkotás közben.

Az alkotók sátrai között sétálva többek között megfigyelhettük Kovács Györgyöt, intézményünk címzetes igazgatóját munka közben: ő aktív fafaragó, az MMK fafaragó szakkörének tagjai. Ugyancsak szemügyre vehettük Németh Mariann üvegfestőt alkotás közben: a Vörösmarty Színház rendezőasszisztensének épp most látható kiállítása a teátrumban.

A különböző technikákat az érdeklődők is kipróbálhatták, és sok mindent haza is vihettek - a játékkészítő műhelyben született alkotások mellett népszerűek voltak például a gumiabroncsokból készült virágtartók, a papírmunkák, a kötött és horgolt dísz- és használati tárgyak.

























Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk