HÍREK

Barangolás a Tiszától Zaláig

2012. április 06., 01:25 | MMK | L. M.

Karóczkay Ottó fehérvári festőművész, művésztanár alkotásaiból nyílt tárlat a Művészetek Házában. Az április 29-ig látogatható tárlatot Román Károly tanár, irodalomtörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, a Szedtevette zenekar közreműködésével.


Karoczkay Ottó

Festménykiállítások megnyitóján ritka a nagy tömeg - Karóczkay Ottó tárlatának vernisszázsán viszont lépni is alig lehetett az érdeklődőktől: zsúfolásig megtelt a Művészetek Háza kiállítóterme.

Román Károly elárulta, hogy a festőművész "földijeként" ugyanúgy rajong a kiállított képeken látható tájakért, mint Karóczkay Ottó, és a megnyitó keretében rögtönzött tárlatvezetést is tartott, a Szedtevette zenekar pedig a képek hangulatához illő zenéket választott azokról a tájegységekről, amelyeket a festmények ábrázolnak.

Karóczkay Ottó Nyíregyházán született 1951-ben. Gyermekkora, fiatalsága a Tisza vidékéhez, a Bodrogközhöz, a Hegyaljához kötődik. Már akkor meghatározó élmény volt számára a magyar táj szépsége és változatossága: a Tisza árterei, a Bodrogköz és a Zemplén érintetlensége, a távolban húzódó hegyvonulatok, az erdők, rétek, kaszálók.

Biológia-rajz-testnevelés szakos tanárként ma is több irányú kapcsolatban van az élő természettel. Hitvallása is a természet őszinte szeretetéből fakad - a látványt szeretné visszaadni azzal a megindultsággal, amit előtte érez az ember. Érzékeny, finom, lírai színvilággal festi képeit. Alkotásaiban arra törekszik, hogy a színek és a fények finom és tünékeny impressziói jelenjenek meg. Képei nyugalmat és derűt árasztanak.


A kiállítást Román Károly nyitotta meg

"Könnyen azonosultam a nagybányai és az impresszionista festők témáival, látásmódjával és stílusával, a színek és fények egyetlen pillanat által életre hívott finom és tünékeny impresszióinak képi megfogalmazásával. Törekszem arra, hogy képeim a közvetlen élményből fakadóan a táj szépségét hirdessék. A szabadban való festés, a természet bebarangolása számomra lelki megnyugvást és felüdülést jelent. Itt szerzem motívumaimat. Képeim festésekor ezt a természet nyújtotta sokszínű élményt élem újra. Festményeim szemlélőiből is hasonló érzéseket szeretnék kiváltani" - írja magáról.

1992 óta több egyéni és csoportos kiállításon vett részt, festményei Európa több országába is eljutottak. Tagja az Országos Képző-és Iparművészeti Társaságnak és a Bárka Művészeti Szalonnak.

A kiállítást Román Károly a következő gondolatokkal ajánlotta a jelenlévők figyelmébe:


Az alkotó megköszönte a kiállítást
rendező Kövics Erika munkáját is

Gondolom, önök közül sokan ismerik az idősebb Pieter Bruegel, a 16. századi flamand festő egyik pompás rajzát, amelyen az alkotó erősen kiélezi a büszke művész és a bamba, szemüveges, pénzes zacskójában kotorászó "műértő" közötti különbségeket. A festő alkot, oda se figyel a "műértőre", aki bambán mosolyog, semmit sem ért az alkotás titkaiból, de azért úgy tesz, mintha felfogott volna belőle valamit, mintha mondanivalója is volna - de szerencsére nem szólal meg, csak bambán vigyorog.

Most én is úgy érzem magam, mint Bruegel "műértője", azzal a különbséggel, hogy nincs pénzes zacskóm, amit csörgethetnék, és beszélnem is kell, meg kell nyitnom Karóczkay Ottó festészeti tárlatát, így aztán a tudatlanságomat nem rejthetem el egy bamba mosolyba. Feszengek is, mert a festészethez nem sokat értek, azt viszont nagyon jól tudom, hogy a vizuális tapasztalatokból született alkotásokat - ahogyan Arthur Koestler is mondja Teremtés című könyvében - nem lehet verbális állításokra redukálni. Ha mégis megpróbáljuk szavakba foglalni őket, elkerülhetetlenül esetlenségekbe, a szakszavak, klisék vagy a pszichológiai zsargon zagyvaságaiba fulladunk. Kerülgethetjük, mint macsaka a forró kását, mégis ki kell mondanunk, hogy a művészeti alkotások, a képek is, önmagukról, önmagukért beszélnek, s egyebet mondani róluk, mint amit maguk mondanak, a legreménytelenebb vállalkozásnak számít.


A megnyitón a Szedtevette muzsikált

Igy vagyunk ezzel most is, Karóczkay Ottó képeinek a bemutatóján. Illetve így is, meg egy kicsit másképpen is, mivel jól ismerem azt a tájat, azt a világot, amely a festőt annyiszor megihlette, ahonnan sok-sok témáját vette. Ismerem a Felső-Tisza vidékét, a Zempléni-hegység vonulatait, a Bodrogköz természetrajzát, Tokaj-Hegyalja különös, titokzatos tagoltságát. Egyszóval, mindketten északkeletiek vagyunk. Ő Nyíregyházán született, és az ottani főiskolán végezte felsőfokú tanulmányait biológia-rajz, majd testnevelés szakon. Gyermekkorát viszont a Tisza vidékén, nevezetesen Vencsellőn töltötte, ahol édesapja az általános és középiskola igazgatója volt. Én meg a szomszéd községből, Gáváról származom. Amikor születtem, Vencsellő és Gáva még szomszéd községek voltak, majd lassan teljesen összenőttek, közös igazgatás alá kerültek, és attól kezdve, talán a 70-es évek közepétől már Gávavencsellőként tartják nyilván őket. Igy aztán nemcsak nyírségiek vagyunk, hanem földiek is, a szó legszorosabb értelmében.

Mindez persze nem fontos, nem tartozik ide, csak dicsekedni akartam vele, elmondani, hogy mindketten Keletről jöttünk megfrissíteni az enervált Nyugatot.

Karóczkay Ottót viszont az a vidék, a már említett tájak nevelték festővé. Ott alakult ki benne a természet szeretete, a természetelvűség, amely festészetének jellemző vonása maradt. Témáit azonban nem lefesti, hanem megfesti. Nem másolatokat készít, hanem festményeket, képeket alkot. Képei nem a modellt ábrázolják elsősorban, hanem a saját gondolatait, érzelmeit - azt a víziót, amit a témát sugalló modellről, tárgyról alkotott. Úgy tűnik nekem, mintha Karóczkay Ottó minden képével arra ösztönözné a szemlélőt, hogy osztozzon vele abban az élményben, amit benne keltett az ábrázolt táj, az ábrázolt modell. Talán nem túlzunk, ha a képei alapján lírai alakatnak nevezzük, olyan festőnek, aki alkalmazott színeivel, a színek és fények harmonikus összjátékával finoman közvetíti impresszióit, hangulatait, érzelmeit és gondolatait.


Sokan voltak kíváncsiak
a tárlat megnyitójára

Biológusként nyilván nagyon jól tudja, hogy a természet nem ismeri sem a rentabilitást, sem a feleslegességet. Az egész viszont ábrázolhatatlan. Szükség van tehát az absztrakcióra, de csak addig, amíg a teljesség illúzióját kelthetjük vele. Ezen a ponton túl azonban már felesleges, sőt zavarba ejtő fáradozás, mert igaz ugyan, hogy minden művészet absztrakció, de sohasem absztrakt, nem csupán ötletes játék, ötletek halmaza. Úgy gondolom, ezért maradt ki a modernnek mondott művészek jól ismert ribillióiból. Ezért fest beszédes képeket. Neki még fontos az optikai illúziókeltés, a valószerűség, a térbeli mértékek és arányok művészi érzékeltetése. Képei ettől hatásosak, és ha nézzük a képeit, ezért érezzük úgy, hogy az ő szemével látjuk a tájat, s benne az emberi világot.

Ha a szokásos módon, balról jobbra haladva nézzük a kiállított képeket, érdekes tapasztalatokat szerezhetünk. A tárlat rendezője jó dramaturgiai érzékkel szerkesztette meg a kiállítást. A Vízpart című kép például a maga haragos színeivel hatásos intonációja az egész tárlatnak. Mellette a Sufni drámai hatást kelt sajátos motívum- és színvilágával. Élő, eleven zöldben látjuk a pusztulásnak indult emberi alkotmányt, a sufnit. A Nyárfás kikötő villódzó színeivel hívja fel magára a figyelmet. Tele van csenddel, harmóniával, életlehetőségekkel. A Márciusi erdő viszont még elég kopár, csupán sejteti az élet megújulását. Mellette, a Búzatáblák című képen viszont tombol az élet, az elevenség. És ez a hármasnak is mondható ritmus, sajátos tagolás szinte szabályosan vonul végig a tárlaton. Ilyen különös egységnek fogható fel például a Kévék, a Tanya, ökörfarkkóróval és a Nyárvégi délután című képek egymásmellettisége is. A Kévék még a tevékeny emberi jelenlétről beszél, a Tanya viszont már a pusztulást mutatja, míg a Nyárvégi délután egy tökéletes természeti idill képe.


A képek a legszebb magyar tájakra
viszik el a látogatókat

Választhattam volna más képeket, más kiinduló pontokat, akkor is megtalálhattam volna a hármas ritmust, a hármas tagolást. Most azonban már csak azt említem meg, hogy a kiállítás legdrámaibb darabja az Elhagyatva című kép. Igaz, ez a kép csupán egy házat ábrázol, a ház magányában, elhagyatottságában mégis benne van a természetből, a természetes környezetből mára már szinte teljesen kipusztuló emberi világ tragédiája.

És itt be is fejezem a képek magyarázatát, a tárlat ajánlását, mert ha nem vigyázok, én is a bevezetőben említett pszichológiai zsargon zagyvaságaiba fulladok. Azt azonban még el kell mondanom, hogy Karóczkay Ottónak nem ez az első tárlata. Képei eljutottak már Európa több országába is. És a művész tagja az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak. De ez is mellékes. Sokkal fontosabb, hogy van mit nézni; nézzék tehát a kiállítás képeit!

És ezzel a mondattal, szelíd felszólítással a tárlatot megnyitottnak nyilvánítom.























Programok

Animációsfilm-készítő és kreatív tábor

2014. július 28. (hétfő) 00:00

Balatonszemes

60 órás intenzív angol nyelvtanfolyam

2014. augusztus 4. (hétfő) 00:00

Művészetek Háza

Aktívan a neten

2014. augusztus 25. (hétfő) 00:00

Művészetek Háza és Mesterségek Háza

További programok »

 

 

2014. május

 

2014. július

 

Kreatív panel barokk

 

Kiállítások 2014