HÍREK

Matyók és betyárok

2016. március 09., 22:48 | MMK | Fotó: L. M.

Fazekasok és fazekas népi iparművészek munkáiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében: a látványos tárlat két, tőlünk kissé távolabb eső vidék, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesd és a zalai Alsópáhok fazekasságának sajátos világával ismerteti meg a fehérváriakat. A megnyitó keretében adták át a Pesovár Ferenc Alapítvány díját.

Vidám citeraszóval és népdalokkal kezdődött a Matyók és betyárok című, két fazekas népi iparművész és alkotótársaik munkáit felvonultató tárlat megnyitója: Kecskeméti Róbert citerás, hangszerkészítő, a népművészet ifjú mestere és Balázs Lilla Enikő citerás, népdalénekes, a népművészet ifjú mestere az est folyamán többször is muzsikált a jelenlévőknek.


A kiállítást Molnárné Tamás Anetta nyitotta meg, a vendégeket Juhász Zsófia köszöntötte


Az alkotókat és munkáikat Juhász Zsófia, a Megyei Művelődési Központ igazgatójának köszöntője után Molnárné Tamás Anetta, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke a következő gondolatokkal mutatta be a megnyitó közönségének:


Nagy tisztelettel köszöntöm az alkotókat!

Fehér Tibor Aranykoszorús fazekas mestert, népi iparművészt és kedves feleségét, Kriston Erzsébetet, valamint Czibor Imre fazekas népi iparművészt és a Sártekerő műhely tagjait, akik nem mindnyájan tudtak eljönni, de a nevüket felsorolnám: Czibor Anikó, Csontos Veronika, Horváth Tímea, Kadlicskó Eszter, Kajtár Annamária, Mike József, valamint Végh Mária.

Azon szerencsések közé tartozom, akik nem csak kolléga, de barátként is köszönthetik az alkotókat ezen a jeles napon.

Ha a matyó szó elhangzik, az első, aki eszembe jut, Fehér Tibor a gyönyörű hímzett viseletében. Akik esetleg kevésbé ismerik a Mestert, 1978- ban esett szerelembe az agyaggal és immár 34 éve készíti a mezőcsáti, tiszafüredi kerámiákat Mezőkövesden, a XIX. században épült nádfedeles kis parasztházban, amely a skanzen első látogatható kézműves háza volt.


Számtalan pályázaton, versenyen, kiállításon vett részt munkássága során, melyeket most nem sorolnék fel, hisz hosszú a lista, de annyit mindenképp megemlítenék, hogy szinte sosem tért haza valamilyen díj nélkül ezekről a megmérettetésekről.

Ehhez, mint fazekas mester, saját tapasztalatból tudom, hogy kell egy olyan biztos hátteret nyújtó társ, mint Bözse, aki lelkileg és fizikailag is támogatta mindebben.

Hiszen elkészíteni sem egyszerű egy kerámia tárgyat, de jól kell tudni tálalni, eladni, menedzselni, melyben Czibor Imre az Alsópáhoki betyár verhetetlen szakmai körökben. Imre 1995-ben ismerkedett meg a fazekasság fortélyaival, varázsával Simon Edit segítő keze alatt, majd a későbbieken olyan nagynevű mesterek segítették munkássága során, mint Barakonyi István, Csuti Tibor.

Immár 15 éve dolgozik önálló fazekasként saját Alsópáhoki műhelyében, ahol hucul kerámiát, valamint népi ihletésű, a mesék világába repítő betyáros, virágos, frappáns feliratokkal ellátott edényeket készítenek.


A "sártekerő" nevezetű műhely minden tagja egy közös célért szorgoskodik egy emberként, és bár Jimi képviseli a kis csapatot a vásárokon, fesztiválokon, mint a csoport szülő atyja, ők így közösen alkotnak egy egységet, melyet bárki megtekinthet a műhelyben,hiszen az ő műhelyük ajtaja is nyitva áll az érdeklődők előtt.

Nem is szaporítanám tovább a szót, kérem önöket, tekintsék meg ezt a gyönyörű kiállítást, merítsenek belőle sok szeretetet, vigyék hírét a tárlatnak, és ha tehetik, látogassanak el a műhelyekbe, hiszen ott érződik ezeknek a kerámiáknak a lelkisége igazán.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, ezennel megnyitom a kiállítást.

A kiállítás március 27-ig tekinthető meg, vasárnap kivételével naponta 10-18 óráig.

 

Hangszerkészítő kapta a Pesovár Ferenc-díjat


A megnyitónak volt még egy "napirendi pontja": a Pesovár Ferenc Alapítvány ezen az estén adta át a Pesovár Ferenc-díjat. Vakler Anna, az alapítvány kuratóriumának tagja bevezetésként a legendás néprajz-, néptánc- és népzenekutató munkásságáról beszélt. Mint mondta, Fejér megye főként Pesovár Ferencnek köszönheti, hogy felkerült a magyar néprajzi térképre: a székesfehérvári István Király Múzeum néprajzos muzeológusaként, osztályvezetőjeként 1957-től 1983-ban bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul kutatta a megye néptánc-, népzene- és népdalkincsét, tárgyalkotó hagyományát.


A díjat Botos József adta át Kecskeméti Róbertnek


1988-ban emlékére alapították a Pesovár Ferenc Alapítványt, amely a névadó szellemiségében dolgozó fiataloknak adományozza a róla elnevezett díjat. A díj értékét jelzi, hogy eddig mindössze hat díjat adtak át, a hetedik díjat ezen az estén a nemrég megújult alapítvány kuratóriumának elnöke, Botos József adta át a többi kuratóriumi tag, dr. Nagy Veronika, Tóthné Botos Rita, Komendó Gabriella és Vakler Anna jelenlétében Kecskeméti Róbert hangszerkészítőnek. A díj Kecskeméti Róbert számára meglepetés volt: a szervezők fellépőként hívták meg a kiállításra, gondosan titkolva, hogy nem csak közreműködője, de főszereplője is lesz ennek az estének.


A laudációt Vakler Anna ismertette


A díjazottat Vakler Anna mutatta be a jelenlévőknek:

A Pesovár Ferenc Alapítvány a Pesovár Ferenc-díjat a kuratórium tagjainak döntése alapján 2016-ban Kecskeméti Róbert hangszerkészítőnek, népi iparművésznek, a népművészet ifjú mesterének adományozza, mert ez a fiatal alkotó Fejér megye tárgyalkotó népművészetének hagyományait Pesovár Ferenc szellemiségéhez méltóan igen magas szakmai színvonalon műveli.


Kecskeméti Róbert és Balázs Lilla Enikő


Kecskeméti Róbert 1996-ban költözött Fejér megyébe és itt végezte el szakmunkásipari tanulmányait, gépkezelő és karbantartó szakon. Az iskolai országos versenyen is kiváló eredménnyel végzett. Itt szerezte meg a fémipari megmunkáláshoz szükséges alapvető tudást, ami a hangszerek fém alkatrészeinek elkészítéséhez szükséges.

A citerával ifjú korában ismerkedett meg és már akkor beleszeretett a magyar népzenébe. Ez ösztönözte arra, hogy a hangszer készítésével foglalkozzon.


Szakmai továbbfejlődésében nagy segítségére volt Gáts Tibor hangszerkészítő, a népművészet mestere is. Rendkívül hasznos tanácsokkal látták el azok a zenepedagógusok, akik a gyakorlatban használták és használják citeráit, mint Balázs Lilla Enikő, Berde Sarolta, Berde Sándor, Borsi Ferenc, Széles András és végül a legjobb kritikusa, Varró János népzenész, a népművészet ifjú mestere. Mindannyian rengeteg hasznos tanácsot és tudást adtak át neki.

Itt említeném meg Szabó Zoltán hangszerkészítő, a népművészet mestere, a Hagyományok Háza NIO népi hangszerkészítők zsűri tagjának véleményét, aki így jellemezte Kecskeméti Róbert munkáit:

"Kiemelkedő tevékenysége a hangszerkészítés modernizációjában mutatkozik meg. Munkáiban kiemelkedőek a stabil hangoló kulcsok és a szegek. Az alkotásai szépek, és jól méretezettek a hangzó testek is.

Figyelemreméltó az is, hogy maga készíti a húrokat, ennek köszönhetően különleges szép zengésű citerákat készít.

Talán a legkiemelkedőbb mégis az, hogy a hangszereit a hangszerkészítő szakma is elismeri. A színházi fellépéseket követően a citerák között könnyen felismerhetőek az ő alkotásai, mert sokáig tartják a hangot és egyedi a hangzásuk."

Kecskeméti Róbert a hagyományőrzés és a hagyományteremtés fontosságára saját munkáival ad példát. Alkotásaival folyamatosan és rendszeresen vesz részt pályázatokon, népművészeti alkotások zsűrizésein. Benyújtott alkotásai, hangszerei "A" és "B" kategóriás elismerést kaptak. Ennek nyomán kapta meg a népi iparművész címet 2014-ben.


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Magyar Kézműves Remek címre pályázott 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is, amit az első évben külön dicsérettel kapott.

2015-ben szakmai munkájának kiemelkedő elismeréséért megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet is.

Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatalabb generációval megismertesse és megszeretesse a magyar népzenét és a hangszerkészítést. Ezért minden kiállítás megnyitót és bemutatót nagy örömmel és ott a citerát a legjobb tudása szerint szólaltatja meg és mutatja be az érdeklődőknek.






































Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

Játékok textilből, fából, termésekből

2017. október 26. (csütörtök) 09:00

Mesterségek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk