HÍREK

MintaKINCStár - a népművészeti anyanyelv

2016. november 02., 22:00 | MMK | G. E.

Több mint negyvenen vettek részt október 14-15-én a MintaKINCStár szakmai napokon a Művészetek Házában. Idén ősszel fő témáink a minták, jelek, jelképek voltak. Az népművészeti anyanyelv, kifejezési formavilág mely művészeti ágtól függetlenül lelhető fel a népművészeti tárgyakon.

Elméleti előadások és gyakorlati foglalkozások váltogatták egymást.

Pénteken az érdeklődők megismerkedhettek a Hagyományok Háza tevékenységével, terveivel. Beszprémy Katalin, a Népművészeti Módszertani Műhely Tárvezetője ismertette az intézmény sokoldalú tevékenységét a tanúsítványt adó képzésektől a nyitott műhelyeken keresztül a gyermekprogramokig.  Tevékenységüket folyamatosan alakítják a felmerülő igények és a lehetőségek.


Következő előadónk Komendó Gabriella, a M-ART egyesület elnöke ismertette az egyesület munkáját, majd köszöntette szakmai napunk gyakorlati foglalkozásainak vezetőit. A délelőtti program befejezéseként Csiki Lóránt meséjét hallgathattuk meg. Az élő szóval elmondott mese fontosságáról, szerepéről kaphattunk ízelítőt. Egy lelkes résztvevőnk, Kovalik-Tény Tekla két gyönyörű széki dal eléneklésével örvendeztetett meg bennünket még ebéd előtt.

A délutáni programunkhoz a forgószínpad megoldást választottuk, 3 csoportra osztva a résztvevőket. Nagy Marival gyékényfigurát készítettek, illetve nemezeltek a csoportok igényének megfelelően. Csiki Lóránttal fúrtak-faragtak, zuzogót és gyékénytutajt készítettek. Sevella Zsuzsannával, a MintaKINCStár kiadványok szerzőjével különféle játékokat készítettek népi motívumok felhasználásával. Készültek kirakók, mártixok, formakeresők, varázsképek.

A szakmai programunkat szombat délelőtt Máthé Lajos - a Napvilág Alapítvány elnöke - A tulipán motívum a magyar népművészetben című előadása vezette be.

A nap további részében Sevella Zsuzsanna vezetésével többféle technikával ismerkedhettünk meg. Többek között tulipán mintákat festetek, hengereltek, pecsételtek, satíroztak, maszatoltak. Készültek zsugorfóliából "ékszerek", medálok, zsinórmintákat (sujtás mintákat) rajzoltak és csavartak. Egyszóval alkottak. Népművészeti mintákat, formákat használva, alakítva.

Reméljük, hogy az NKA Népművészet Kollégiuma által támogatott, most elkezdett munkát 2017 tavaszán újabb szakmai napon folytathatjuk majd.












Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Kóstoló

2017. október 21. (szombat) 15:00

Művészetek Háza

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk