MŰVÉSZETEK HÁZA
Kosárfonó szakkör
A Megyei Művelődési Központ legrégebbi kézműves műhelyeinek egyike a kosárfonó. A 2002-ben indított kosárfonó tanfolyam vezetője Nagy Kálmán kosárfonó volt, aki a mesterség alapjait az intézményünk által a kilencvenes évek végén szervezett tanfolyamon tanulta meg. Személyiségének, szakmai tudásának köszönhetően 2003-tól rendszeres szakköri jelleggel folytatódott a kosárfonás.
Távoztával, 2004-ben a csoport vezetését Tolvaj Csaba kosárfonó népi iparművész vette át - aki tanítványa volt, szintén itt szerezte meg alapismereteit - majd tovább képezve magát tért vissza, hogy oktatóként átadja tudását.
2005-ben az NKA Népművészeti Kollégiumának pályázata segítségével a műhely felszerelése teljesen megújult, fonópadokat és teljes felszerelést tudtunk vásárolni. Ennek a fejlesztésnek is köszönhetően a kosárfonás iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Ekkor merült fel első alkalommal, hogy talán két műhelyt is indíthatunk a jelentkezők nagy száma miatt.
2006-ban a szakkör mellett egyhetes nyári tábort szerveztünk a Rác utcai Mesterségek Házában. Ebben a munkában segítségünkre volt Kis Róbert, az egyik székesfehérvári kosárfonó dinasztia utolsó, a kosárfonást mesteri fokon művelő tagja. A tábor iránt azóta is nagy az érdeklődés, és ettől az évtől fogva két műhelyben és a nyári táborban fogadjuk a kosárfonásra jelentkező érdeklődőket.
Az évek során egyre többen jelentkeztek a műhelybe, mára egy igazi törzsgárda alakult ki, állandó tagsággal. A két műhelybe jelenleg 16 fő jár, legtöbben már több éve visszatérő tagjai a csoportoknak. A műhelyek szakmai vezetői: Kis Róbert kosárfonó mester és Tolvaj Csaba kosárfonó népi iparművész.
Az oktatás során először mindenki alaptechnikákat tanul, majd az egyszerűbb tárgyaktól a bonyolultabb alkotásokig készíthetnek: piaci bevásárlókosarakat, kis- és nagyméretű tárolókat, tálcákat, üvegfonatok változatait, lámpaernyőket, háziállat-kasokat, különböző mezőgazdasági terménytárolókat is. Az alkotótáborokban készülnek vesszőből font ülőbútorok, asztalok, a mai lakáskultúrához illő fonott áruk a hagyományos fonásminták felhasználásával.
A hozzáértő szakmai vezetésnek, a tagok tehetségének, szorgalmának köszönhetően a csoport több tagja már zsűrizteti munkáit és országos pályázatokon is sikerrel szerepel.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Kapcsolódó anyagok:
Programok
Zsupkóné Viczkó Mária festő kiállítása
2013. május 9. (csütörtök)
17:00
- 2013. június 2.
Művészetek Háza, kiállítóterem
A vásznak fajtái, a szövés alaptechnikája
2013. május 23. (csütörtök) 14:00
Tóvárosi Általános Iskola Magyaralmási Tagintézmén
Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza
8000 Székesfehérvár
III. Béla király tér 1.
Tel.: (22) 313-175
Fax: (22) 315-021
© Minden jog fenntartva.

















