HÍREK

Felszabadultan, saját közösségeinkben dalolni...

2017. február 05., 11:20 | MMK | M. K.

A ködös, szürke idő és a tomboló influenzajárvány sem szegte kedvét azoknak a fiatal énekeseknek és muzsikusoknak, akik a Pesovár Ferenc Népdaléneklési és Népzenei Verseny bicskei területi bemutatójára jelentkeztek, hiszen a zsűri ezen a délutánon 40 produkciót hallgatott meg a Prelúdium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dísztermében. 

A február 2-án, Gyertyaszentelő napján rendezett megmérettetés előtt Ádám Annamária igazgató és a szervezők köszöntötték a székesfehérvári, alcsútdobozi, etyeki és természetesen bicskei versenyzőket, akik között első ízben bemutatkozó és már rutinos, több éve szereplő dalosokkal és zenészekkel is találkozhatott a közönség. A felkészítő tanárok valamennyien a teremben izgulták végig - növendékeikkel együtt - a bemutatkozásokat, értékeléskor Vakler Anna minden pedagógust név szerint megemlített és a tanítványoktól, vendégektől egy nagy, elismerő tapsot kért számukra.


A bicskei találkozón ismét nagyon színes volt a mezőny, több korosztály és számos hangszer is megszólalt, voltak művészeti szakgimnáziumból nevező és "sima" általános iskolás énekesek is.

A zsűritagok hangsúlyozták: "Nem az a fontos, hol tanuljuk meg a népdalok éneklését, hanem hogy hogyan...!  A dalok elsajátítása úgyis csak a kezdet, s utána jön az igazi feladat, hogy a saját egyéniségünkre formáljuk a dallamokat, magunkat próbáljuk benne megtalálni. A népdalok mondanivalója nem távoli, nem elvont, sokat segítenek abban is, hogy mindennapi életünkben, vagy akár hivatásunkban is árnyaltan ki tudjuk fejezni, meg tudjuk értetni magunkat... A tanulási folyamat minden állomása nagyon fontos, minden fázisnak megvan a maga szépsége és élménye, a végén azonban a legnagyobb öröm, ha felszabadultan, saját közösségeinkben, családunkban vagy barátainkkal, dalos társainkkal együtt tudjuk őket együtt énekelni.  A mesterek, adatközlők tanításaiért ma már nem kell messzire utaznunk, fáradságos gyűjtő utakat szerveznünk vagy archív felvételek tízezrei között kutakodnunk, hiszen a régi mesterek és mostani mesterek felvételei a technika segítségével csak egy kattintásnyira vannak tőlünk, ez nagyon nagy lehetőség számunkra... Éljünk vele!"

 

A szakmai testület a megyei döntőbe ezúttal 22 produkciót juttatott tovább:

Kisrigó énekegyüttes (Etyeki Ny.N. N. Ált. Isk. és AMI)

Légrády Eszter (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Pastorek Cynthia Éva (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Varga Viktória (Etyeki Ny.N. N. Ált. Isk. és AMI)

Diamant Boglárka (Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola)

Tulipán Zsombor (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Soós Johanna - Ráczkevy-Eötvös Blanka (Etyeki Ny.N. N. Ált. Isk. és AMI)

Erdei Panna (Bicskei Prelúdium AMI)

Mohos Anna (Etyeki Ny.N. N. Ált. Isk. és AMI)

Tüzinke Énekegyüttes (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Marton Virág Hajnalka (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Szanyi Bettina (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Máté Miklós (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Ádám Lilla Gizella, Balogh Emese Anna (Bicskei Prelúdium AMI)

Csilipán Énekegyüttes (Etyeki Ny.N. N. Ált. Isk. és AMI)

Gubinecz Ákos (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Fehérvári Fickók (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Ádám Lilla Gizella (Bicskei Prelúdium AMI)

Pausz Janka (Hermann L. Zeneműv. Szakgimn. és AMI)

Násztor Eszter (Százhalombattai Eötvös L. Ált. Isk.)

Szerelemcsütörtök (Bicskei Prelúdium AMI)

Gyuricza Eszter (Bicskei Prelúdium AMI)

 

Köszönjük a szép és tartalmas délutánt!

 

Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

Játékok textilből, fából, termésekből

2017. október 26. (csütörtök) 09:00

Mesterségek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk