HÍREK

A pasztell varázsa

2016. április 07., 19:36 | MMK | Fotó: Lőrincz Miklós

"Szép az, ami érdek nélkül tetszik" címmel Makai Krisztina alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében. A festőt és munkáit Horváth Péter lovasberényi festő ajánlotta a megnyitó közönségének figyelmébe, közreműködtek a Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI 4. é osztályos tanulói.

A tárlat megnyitóján megjelenteket Juhász Zsófia köszöntötte: a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója elárulta, hogy bár az intézmény már csak nevében megyei, továbbra is fontos feladatának tartja a megyei alkotók bemutatását a fehérvári közönségnek. Juhász Zsófia arról is beszélt, hogy ez a tárlat fordulópont a ház életében: ezzel a kiállítással búcsúzik az intézmény nyugdíjba vonuló képzőművészeti referense, Kövics Erika.


Juhász Zsófia és Makai Krisztina


Horváth Péter a következő gondolatokkal nyitotta meg a hónap végéig látogatható kiállítást:

Makai Krisztina megnyitójára készülve az járt a fejemben, hogy már a harmadik kiállítását ajánlva a megjelentek figyelmébe, mi az, amivel kicsit más lehet ez a megnyitó, mint a másik kettő volt.

És arra jutottam, hogy nem tud nagyon más lenni, mert most is ugyanúgy el kell mondanom azok számára, akik még ezt nem tudják, hogy ki ő, és ráadásul a bemutatkozó írásában nagyon szép részletek is vannak, amik szemléletesen mutatják meg az ő találkozásait a festészettel.


A művészt és munkáit Horváth Péter mutatta be a közönségnek


Ezért engedjék meg, hogy ebből az írásból idézzek néhány részletet, mert annál jobban megfogalmazni úgy sem tudom, mint ahogy Kriszti leírta.

Az első fontos találkozás a festészettel az iskolában történt, és bár ez szinte mindenkivel megesik - hiszen mindenki járt rajzórára -, Krisztiben valahogy mélyebb nyomot hagyott. Tehát az első részlet:

Mindig szerettem rajzolni. Az általános iskolában a rajzszakkörökön felsősként szinte kizárólag pitt krétával kellett dolgoznunk. A kréta szeretete valószínűleg itt vésődött be. Hatalmas 5-10 négyzetméteres iskolai dekorációkat készítettünk húzva, festve több százezer vonalat a rajztermi zongora tetején, ez volt ugyanis a legnagyobb festésre használható felület az iskolában.

Ahogy a legtöbb kisgyereknek, valószínűleg Krisztinek is csak egy iskolai emlék maradt volna ez a zongora tetején rajzolós élmény. Csakhogy kapcsolódik ide egy másik emlék is, ami még egy lökést adott, és elkezdte Krisztit a festészet felé terelni. Sokan vagyunk úgy szerintem, hogy szeretünk a régi dolgok, tárgyak, fényképek között nézelődni, kicsit nosztalgiázni. Mert a visszaemlékezések jellemzője, hogy legtöbbször csak a szépre emlékezünk, és ez bizony nagyon jó.

A második találkozásról ezt írja Kriszti:

Később aztán, a padláson, kutatva régi játékok között ráakadtam olyasmire, amiről nem is tudtam, hogy léteznek. Nagyapám régi tusrajzai. Skiccek. Gyönyörűek voltak. Egytől egyik lemásoltam őket. Persze nem sikerültek úgy, ahogy neki. Ez nagyon zavart, csak rajzoltam tovább, hátha mégis meg tudom csinálni én is. Akkor értettem meg, hogy amit tudok, örökség. A füredi Hajógyár főtervezőjének hagyatéka.

Ez annyira szép, hogy azt gondolom, talán ez az élmény az igazán meghatározó. Ettől függetlenül, nekem a harmadik találkozás a kedvencem, mert - hadd legyek egy kicsit önző - ez már kapcsolódik ahhoz a történethez, ahonnan mi ismerjük egymást Krisztivel.

A harmadik fontos eseménynek Kriszti egy kiállítást jelöl meg és szerintem ő már ekkor irányt vett a Lovasberényi Alkotótáborba, csak persze ezt maga sem tudta akkor még. Éppen csak annyi történt, hogy rácsodálkozott Bors Ildikó nagyszerű pasztellképeire a veszprémi színház kiállítótermében.

Ezt mondja erről:

A kréta finomabb formájába, a porpasztellbe rögtön beleszerettem. A grafikákat hátrahagyva pasztell képeket kezdtem festeni. Úgy éreztem, ez az, ami hozzám nagyon közel áll. A könnyű por keveredése a felületen, az anyaggal való fizikai kapcsolat lenyűgöző ? írja Kriszti lelkendezve.

Fontos, irányt mutató találkozás ez is, azt gondolom legalább annyira, mint az iskolai zongora tetején rajzolás, vagy mint a nagyapai képek adta inspiráció.

Csakhogy akinek a képeire Kriszti rácsodálkozott a veszprémi tárlaton, Bors Ildikó nem akárki.

A Lovasberényi Alkotótábor - mint ahogy gondolom, más táborok az ott dolgozó alkotóknak - fontos találkozási pont. Sokszor pedig évekre visszanyúló kapcsolatok újabb szálai tűnnek fel, olyanok, amikről a kapcsolatok részesei nem is biztos, hogy tudnak.

Sok évvel ezelőtt néhányszor volt nálunk egy kiválóan pasztellező hölgy. Bors Ildikónak hívták.

Aztán Bors Ildi elmaradt, már évek óta nem hallottunk róla, de mások mellett érkezett Makai Kriszti, s ma már ő "A pasztelles" köztünk, hiszen annyira kiválóan műveli a technikát. Azt írja Kriszti: a Lovasberényi Alkotótábor többnyire születésnapi ajándék, mellyel meglepem magam magam. Egész évben ez az az egy hét, amikor csak a festésre koncentrálhatok, a képeim nagy része is ezek alatt az egy-egy hetek alatt készültek.

Ezek az alkotások nem kívánnak különösebb magyarázatot. Kriszti tudatos alkotó. Megmutatja a látványt, úgy, ahogy van. Persze gondolkodik, komponál, a színekkel játszik, hogy megteremtse a kép egységét, de nem akar beleszólni abba, hogy mit gondoljunk a látottakról.

Hihetetlen munkabírással dolgozik a táborokban, talán az egyik legtermékenyebb alkotó, ezért sajnálom igazán, hogy a táboron kívül nem tud a képekkel foglalkozni. A közös munka során azonban szívja magába az ismereteket, és ami nagyon lényeges: beépíti a hallottakat, látottakat a munkájába, és bár a pasztell maradt a kedvenc technikája, szívesen kipróbál más anyagokat is. Erre a táborban van idő, van lehetőség, és sokkal könnyebb úgy, hogy a társaktól el lehet lesni egy-egy trükköt, fogást, meg lehet figyelni a másik munkamódszerét, és ha megfelel nekünk, be lehet építeni a saját alkotói folyamatunkba.

Nagyon szeretem Krisztiben azt, hogy pontos, precíz. Ahhoz a stílushoz, amit ő képvisel, ez elengedhetetlen. Azt írja, hogy - idézem - soha nem tanultam rajzolni, nem tanultam festeni. Ami ezeken a falakon látható, az a lelkesedés. A festés, az alkotás, a pasztellkréta szeretetének és persze az alkotótábor során szerzett tudás és tapasztalat eredménye.

Azt már én teszem hozzá, hogy ne feledjük a nagyapai hatást, és persze a zongora tetejét se.




















Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

Játékok textilből, fából, termésekből

2017. október 26. (csütörtök) 09:00

Mesterségek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk