HÍREK

A népdalok éneklése nem "házi feladat"

2018. január 22., 23:58 | MMK | M. K., fotó: Varró János

A Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny 2018. évi első területi előválogatóját a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezte meg a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület és az Megyei Művelődési Központ - Művészetek Háza.  A versenyre 24 produkció nevezett a házigazda intézményből, valamint a Széchenyi István Gimnáziumból, és érkeztek énekesek Rácalmásról, Perkátáról és Baracsról is.

A zsűriben helyet foglalt Fazekas Andrea, a Móricz Zsigmond Általános iskola igazgatóhelyettese, Németh István népzenegyűjtő-népzenekutató, a Zenetudományi Intézet munkatársa és Varró János megyei Príma-díjas népzenész, népzenepedagógus is.

A bemutatkozások után Németh István zsűritag foglalta össze a szakemberek véleményét és a versennyel kapcsolatos észrevételeit, méltatva a felkészítő tanárok munkáját.

A zsűri és a közönség számára ebben az évben is nagy élményt jelentett, hogy a szólisták és ének-kettősök mellett több ízben egész iskolai osztályok énekeltek együtt.

Németh István kiemelte: a cél, hogy a gyerekek élvezzék az éneklést, ne házi feladat legyen számukra a dalok elsajátítása és előadása. Arra a lelki töltetre és többletre, amit a népdalok éneklésével kapnak a diákok, bizonyosan még évek múlva is emlékezni fognak, ez valamiért jobban megmarad bennünk, mint a lexikális tudás. Aki gyermekkorában megkedveli az éneket és a zenét, az nyugdíjas korában is "dalolni" fog.

A zsűri tagjai átadták a résztvevőknek az emléklapokat, majd a pedagógusokkal egyénileg is konzultáltak a produkciókról.

A megyei döntőre, melyet 2018. március 2-án, pénteken Lovasberényben rendeznek meg, az alábbi fellépőket hívta meg a szakmai testület:

 

1. Nefelejcsek (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

2. Violák (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

3. Pántlika (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

4. Pávák (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Á. I.)

5. Wéber Viktória ("VELED az ifjúságért" Kulturális és Hagyományőrző Egyesület)

6. Jámbor Benedek (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

7. Csokros Liliomszálak (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

8. Fülemülék (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

9. Pletser Laura Lotti (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI)

10. Kistulipán (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

11. Legénykék (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

12. Pacsirták (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

13. Gyöngyvirágok (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI)

14. Mikó Fanni - Ranga Petra Boglárka (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI)

15. Rumann Alexandra (Széchenyi Zsigmond Ált. Isk. és AMI)

16. Trenka Barbara (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI)

 

Programok

Jól értem a gyerekemet?

2018. február 27. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Belső alkímia meditáció

2018. március 5. (hétfő) 17:30

Művészetek Háza, Lila terem

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk