KIÁLLÍTÁSOK

Sokszínű világ

2013. október 03., 22:12 | MMK |

San Franciso címmel Bukovácz Lajos festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében. A tárlatot és az alkotót Román Károly irodalomtörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, a kiállítás november 3-ig látogatható.

A kiállító művész és a tárlatot megnyitó irodalomtörténész régi barátok, kollégák: évtizedekig együtt koptatták a Vasvári Pál Gimnázium katedráit, így Román Károly nem csak a most kiállított művekről, hanem szinte Bukovácz Lajos egész pályájáról beszélt. Bukovácz Lajos pedig röviden beszámolt amerikai élményeiről, most látható műveinek születési körülményeiről. Mint mondta, Kaliforniában is festett, de azokat a képeket vendéglátóinak ajándékozta, csak azokat a vázlatokat hozta haza, amelyek a falakon látható alkotások alapjául szolgáltak.


A vendégeket Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója köszöntötte


Román Károly a következő gondolatokat osztotta meg a jelenlévőkkel:

 

Kedves Hallgatóim!

 

Ez a kiállítás, ahogyan a címe is mutatja, igen messziről érkezett Székesfehérvárra. Nem a képekre gondolok, mert azokat már itthon festette meg a művész, hanem az élményforrásra, amiből a képek keletkeztek. Azok az élmények jöttek igen messziről, nevezetesen az USA egyik leggazdagabb tagállamának, Kaliforniának talán legérdekesebb, legizgalmasabb városából, a nálunk is elég sokat emlegetett San Franciscóból.


Bukovácz Lajos

A Golden Gate híd San Francisco egyik világhíressége, 1937-ben lett kész, teljes hossza majdnem három kilométer. A turizmus egyik célpontja.

San Francisco amerikai méretekkel mérve nem számít túlságosan nagy városnak, mindössze 800 ezer lakosú település, igaz, elővárosaival - Oaklanddel, Berkeleyvel és Richmonddal - együtt lakosainak száma mát több millióra rúg. És érdekes a lakosság összetétele is. Az úgynevezett fehérek mellett nem az afrikai eredetűek, hanem az ázsiaiak, a japánok és a kínaiak vannak többségben. Ők, a valamikori bevándorlók azonban még ma is őrzik eredeti szokásaikat, kultúrájukat, miközben már a nyelvüket is elfelejtették, és teljesen amerikai állampolgárokká váltak. Az üzleti, politikai életben például már teljesen amerikaiként viselkednek - igaz, az üzletbe még bele-bele lopják nemzeti szokásaikat. És természetes, hogy élnek itt magyarok is, mert mint tudjuk, a XIX. századvég, és a XX. századi történelmünk hatására, akár akartuk, akár nem, világnemzetté váltunk. De bárhová is vergődtünk, magyaros szokásainkat, természetünket mindenhova magunkkal vittük. Az egymás iránti gyűlöletünket például ide, Kaliforniába is elhoztuk. Így aztán nem kell csodálkoznunk azon, hogy a 45-ös, a háború utáni emigráns, bokacsattogtató, urambátyámos generáció nem fogadta be az 56-os menekülteket, ellentéteik, bár a 45-ösöknek már zömmel csak az utódaik élnek, mára sem oldódtak föl egészen.

Hát ide érkezett, ebbe a polikróm, sokszínű világba, és itt is vendégeskedett viszonylag hosszabb ideig a közelmúltban Bukovácz Lajos festőművész. Régóta ismerem őt, így nyugodtan mondhatom, hogy szerencséje volt, mert egy igazán neki való helyszínen tölthette el vendégeskedése idejét. Ő ugyanis mindig szerette a különös helyzeteket, az emberi nyüzsgést, a szokatlan emberi viszonyokat. Ő még a megszokottban, az itthoni emberi kapcsolatokban is mindig a felszín mögötti, árulkodó különösségeket kereste. Elsősorban ezeket kereste meg, és a képei többségén is ezeket ábrázolta. Odakint, San Franciscóban és környékén keresnie sem kellett a különösségnek számító jelenségeket, mert az ottani színes világ a maga valóságában, realitásában közvetlenül tárult föl előtte. Igaz, amit látott, tapasztalt, azt festői szemmel látta. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lemásolta a látványt, hanem újjáalkotta, tehát festményeket, igazi Bukovácz-képeket alkotott belőle. Egyszerűbben szólva azt mondhatjuk, hogy nem le-, hanem megfestette, amit látott és tapasztalt, ami művészi élményt jelentett számára. Képei azonban még így is kielégítik a realitás fogalomkörét, hiszen annak a világnak a polikrómiáját, többszínűségét most itt láthatjuk a kiállított képeken, mégpedig a festő szemével látott és felnagyított valóságként.

És ez mindig így van, ha egy igazi festő néz bele a valóságba. Az ilyenek képein a valóságból vett motívumok, a fák, a házak, még az emberi alakok maradnak tárgyak, hanem tárgyat ábrázoló festménnyé válnak. Gondoljanak csak például a neves belga festő, René Magritte pipájára, aki a tárgyszerűség festői módszerével megfestett egy pipát, majd aláírta, hogy "Ez nem pipa, hanem kép".

Könnyen beláthatjuk, Margrittnek igaza volt. Ahogyan igaza van Bukovácz Lajosnak is, amikor művészi módon átalakítja a látványt, az egész környezetet, hogy a maga szubjektív módján képpé formálja, újjáteremtse, amit látott, ami érzelmet, gondolatokat váltott ki belőle. Így aztán képein, egy sajátos látásmód kifejezéseként, képein, szabadon áramlanak a színek és a formák, de nem értelmetlenül, hanem egy zárt, sajátos kompozíciót alkotva, egymással szorosan összefonódva.

Érdekes az is, hogy alig van természetelvű képe, ezen a tárlaton csak kettő, a bravúros absztrakcióval ábrázolt Napa-völgy és a reálisan megfestett, gyönyörűnek is mondható Vörös erdő, amelyhez mesés történetek és legendák kapcsolódnak. Bukovácz a nyüzsgő emberi világot szereti inkább, alakjai viszont elég különösek, azt is mondhatnánk róluk, hogy groteszk figurák, sajátos festői képződmények. Ennek alapján azt is mondhatnánk, hogy Bukovácz  az emberábrázolásban visszalépett egy kezdeti, már-már ősi korszakba. De nem erről van szó, hanem arról, hogy az emberi testnek ezekben a különös formáiban tudja igazán az emberben meglévő ösztönélet és az értelem szoros összefonódottságát. Az meg egyenesen festői bravúrnak számít, ahogyan ezt groteszk látásmódjával elítélő, vagy nagyon is megértő humorral teszi.

Amikor tegnapelőtt hajladozva, mert még nem voltak a falon, megnéztem ezeket a képeket - és persze beszélgettünk is róluk, igaz, nem festészeti szempontból, csak mint az élményforrások kifejezőiről -, az jutott eszembe, hogy Bukovácz Lajos, a festő valamilyen ősi tudással rendelkezik. Olyannal például, mint a régi latinok, akik úgy gondolták, hogy mivel az emberi világ tele van képtelenségekkel, groteszk vonásokkal, lehetetlen nem gúnyolódva, lehetetlen nem ironikusan beszélni róla. A humor, a groteszk persze lehet agresszív és riasztó is, de lehet megértő, bölcs rezignációt kifejező ábrázolás is, mivel az ember esendőségéről, hiúságáról, alakoskodásáról és tévedéseiről szól elsősorban. Bukovácz a groteszknek ez utóbbi változatát műveli, így a képe tele vannak mosolyogtató megértéssel, humánus festői és emberi gesztusokkal. Ezért olyan szeretetreméltó alkotások. Figyeljük csak meg az Oaklandi nők, a Holdfesztivál, a Kínai negyed, az Union tér vagy az Utcai zenekar című képeket. Vagy éppen a Belvárosi anziksz című festményt. Ez a kép is jó példája, hogy a különböző helyszínekről vett motívumokból Bukovácz Lajos nem vizuális egyveleget hozott létre, hanem egy jól szerkesztett festményt alkotott. És akkor még itt van az esetlenségében is szimpatikus Mutatványos, aki engem Madách Tragédiája londoni színének a mutatványosára, a bábjátékosra emlékeztet, aki ott kiabálja, árulja a képtelenségeket:

 

Csak erre, erre, kedves jó urak,

Mindjárt kezdődik az előadás.

Mutatványos komédia nagyon, Szemlélni, mint szedte rá a kígyó

Az első nőt, ki már kíváncsi volt

S mint vitte csávába akkor is már

A férfiút. - Láthattok fürge majmot,

Mi méltósággal játssza emberét,

Láthattok medvét táncmester gyanánt.

Csak erre, erre, kedves jó urak!

 

Így van ez kedves jó urak, de még kedvesebb hölgyek, a nagy, sőt szent dolgokból mindig is lehetett hatásos tréfát és jó üzletet csinálni. Hogy a majom utánozza az embert, az ember meg igen sokszor a majmot, és hogy a medve a tánctanár, az csupán ráadásnak számít. Amerika meg mindenből tud jó üzletet csinálni, például a hollywoodi giccsekből, ugyanúgy ahogyan a Szovjetunió is csinálni akart a Tízezres fejőnőkből, csak valami miatt ez neki nem sikerül.

De ez már más kérdés, nekünk viszont végezetül még szólnunk kell a Bukováczot jellemző absztraháló, sűrítő képességről. Az absztrakció ugyanis minden képén jelen van, de csupán a kifejező képesség megnövelésének határáig. Ő ugyanis nagyon jól tudja, hogy minden művészi alkotás absztrakció, de a kivételes eseteket nem számítva soha sem lehet teljesen absztrakt, mert akkor nem jöhet létre kommunikációs kapcsolat az alkotó és a befogadó között. Kivételes eset pedig csak akkor van, ha a művész, a festő valamilyen belső érzést ábrázol, például a félelmet. Ilyen a Robbanás című Bukovácz-kép, amellyel a San Franciscó-i lakosságban állandóan benne lévő szorongást, félelmet fejezi ki. Félnek, mert a város olyan földkéregre épült, ahol a tektonikus mozgás által keltett földrengésre mindig számítani lehet. Egy másik képe, a Rezervátum szintén erősen absztrahált sűrítése az érdekes látványnak.

De eleget beszéltem, túl sokat is ahhoz, hogy kijelenthessem: ezennel megnyitottnak nyilvánítom Bukovácz Lajos San Francisco című tárlatát.


















Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk