KIÁLLÍTÁSOK

„Nem lehet mindenki népművész...”

2012. június 07., 22:32 | MMK | L. M.

Kosarak, faragások, szőtt kelmék, csipkék, bőrtárgyak, kerámia dísz- és használati tárgyak töltik meg a Művészetek Háza kiállítótermét: az intézményünkben működő kézműves szakkörök mutatják be munkáikat a Tekergetők zenekar muzsikájával megnyílt évadzáró kiállításunkon, amely július 8-ig látogatható.


Kovács György áttekintette
a szakkörök történetét

A tárlatot Kovács György, az MMK címzetes igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe, felidézve a szakkörök létrejöttének történetét. "A Fejér Megyei Művelődési Központnak meg­ala­pí­tása óta feladata volt a nép­mű­vé­szeti ha­gyo­má­nyok őrzése, sőt, fejlesztése is" - mondta az intézmény egykori igazgatója. Csakhogy az első, Liszt Ferenc utcai épületben (a mai Szent István Művelődési Házban) nem volt lehetőség műhelyek kialakítására, így ott csak a hímző szakkör működött. Amikor a nyolcvanas évek elején megkapták az egykori szovjet katonai kollégiumot, a későbbi Barátság Háza azon szárnyát, ahol egyébként a kiállítóterem is található, és felfedezték a másik szárny alatt rejlő hatalmas pincét, megkezdődhetett a műhelyek kialakítása. Először két szövőszéket vettek, és az új szövő szakkör szőtteseivel rövidesen hódítani kezdtek a hazai kiállításokon. Aztán szépen sorban kialakult a fafaragó, a kerámia, a fazekas, a csipkeverő, a kosárfonó, bőrtárgy készítő és foltvarró kör - különösen akkor, amikor a Rác utcában a Mesterségek Háza is létrejött.

"Nem lehet mindenki népművész, de aki kézműves szakkörbe jár, másként tekint az ilyen tárgyakra egy-egy vásárban, másként veszi kézbe őket" - vélekedett Kovács György, aki maga is tagja az egyik szakkörnek, és faragásai a kiállításon is láthatóak. A tárgyak mellett a készítésükhöz szükséges szerszámok egy része is megtekinthető a tárlaton.




























Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk