HÍREK

A Táncház Napja Fehérváron

2015. május 09., 23:31 | fehervar.net | Szöveg: ÖKK és MMK, fotó: Göbölyös Imre és Lőrincz Miklós, videó: Göbölyös Imre

A "Húzd keresztül...!" Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek III. Fesztiválja résztvevőinek belvárost átszelő felvonulásával és az Országalmánál tartott össztáncával indult a Táncház napja fehérvári programsorozata 2015. május 9-én.

A felvonulást Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere vezette, és az Országalmánál ő köszöntötte a résztvevőket és a közönséget. Az össztáncot Gőbölös Gábor irányította, a talpalávalót a fesztivál egyesített zenekara húzta, a Galiba zenekar vezetésével. A nyitó rendezvény után a Táncházban gyermekjátszóval és nagyszabású táncházi mulatsággal várták a néptáncrajongókat.


Május első hétvégéjén az ország több településén és határainkon túl is Táncház napi programokkal hívták fel a figyelmet a több mint negyvenéves Táncházmozgalom értékeire. Négy amatőr táncegyüttes, a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas részvételével, 1972 tavaszán a Sebő együttes élő zenéjére rendezték meg az első budapesti táncházat. Ezt követően a zártkörűen "Zene és tánc - úgy, mint Széken" elnevezésű mottóval kezdődő kulturális program a nyílt klubokban lelt otthonra, és ennek következtében indulhatott el a táncházmozgalom. A több évtizedes mozgalom széles tömegeknek és generációknak vált a mindennapjaik részévé.

2012-ben a Hagyomány Háza Baráti Köre - Halmos Béla kezdeményezésére és tevékeny szervezőmunkájával - a városi táncházmozgalom elindulásának negyvenéves évfordulóján egész napos, nagyszabású szabadtéri eseményt szervezett. A rendezvény sikerességét jól bizonyítja, hogy azóta az egyik májusi hétvégén minden esztendőben megszervezik a Táncház Napját a budapesti Liszt Ferenc téren. A Táncház Napja azért jött létre, hogy megmutathassák az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit a külvilágnak.


Székesfehérvár idén először csatlakozott az országos programsorozathoz, az Alba Regia Táncegyüttes jóvoltából. Ezen a napon a Művészetek Házában több hazai és határon túli együttes részvételével zajlott a "Húzd keresztül...!" Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek III. Fesztiváljának második napja: az ifjú táncosok népviseletben, élőzenei kísérettel vonultak fel a Művészetek Házától a Zichy ligeten és a Fő utcán át az Országalmához, ahol közös tánccal örvendeztették meg a nézőket.


Majoros Andor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti menedzsere szerint a szombati rendezvény igazán jól sikerült. "Nagy örömünkre szolgál, hogy idén első alkalommal csatlakozhattunk az országos sorozathoz. Jól látható, hogy a rendezvény elérte a célját, mert nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok is saját életük részének tekintik a zenei és a táncos hagyományőrzést. Szerencsére, a táncházak sikere ma is töretlen hazánkban. Ez az esemény azért bír nagy jelentőséggel, mert a hagyományainkból építkezünk, melyekből zenei, emberi és közösségi értéket tudunk meríteni. Örömteli, hogy a táncosok jóvoltából a civileket is sikerült bevonni a programba" - mondta Majoros Andor, aki azt is elárulta, hogy a magyar népzenét és néptáncot kedvelők a Malom utcában és a város kulturális intézményeiben havonta megrendezett táncházakban sajátíthatják el az alaplépéseket. A "Húzd keresztül?!" Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek III. Fesztiválján 28 csoport mintegy nyolcszáz taggal vett részt, melyből 12 csoport 600 táncosa csatlakozott a Táncház Napja székesfehérvári eseményeihez.

A Városház téri közös táncot követően a Táncházban 17.30-tól gyermekjátszóval folytatódott a program Kneifelné Laczkó Krisztával és a Szedtevette zenekarral. 18.30 órától kézműves foglalkozást tartottak, majd 19.30 órától nagyszabású táncházi mulatsággal zárult a kulturális program.























































Programok

Világjelek

2017. október 4. (szerda) 17:00
- 2017. október 29.

Művészetek Háza, kiállítóterem

Csajos est: Zsebünkben a boldogságunk...?

2017. október 25. (szerda) 18:00

Barátság mozi

Játékok textilből, fából, termésekből

2017. október 26. (csütörtök) 09:00

Mesterségek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk