KIÁLLÍTÁSOK

Tavaszi hangulatban

2014. április 10., 22:38 | MMK | L. M.

Dr. Wollein Mária amatőr képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében. A május 4-ig megtekinthető látványos tárlatot Szentes Ottokár képzőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.

Virágok, akármerre is nézünk: selyemképeken, akvarelleken, pasztelleken - és a tavaszi kiskosztümben megjelent alkotó kezében is. Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója is azzal kezdte köszöntő beszédét, hogy idén ez az első, valóban tavaszi hangulatú, színpompás tárlat a házban.


"A Megyei Művelődési Központ régi kapcsolatot ápol Dr. Wollein Máriával" - mondta el a szép számban összegyűlt közönségnek Juhász Zsófia, aki maga is az MMK üzemorvosi minőségében ismerte meg Máriát, és akkor még nem is sejtette, hogy később festőként is köszöntheti az intézményben, amelynek Derkovits Körében fejleszti tudását.

Az alkotó így vall magáról: "Gyermekkoromban Seregélyesen éltem. 1983-ban a családommal Székesfehérvárra költöztem, és azóta itt dolgozom, mint orvos. 2008-ban kezdtem el a festészettel foglalkozni a kisfaludi akvarell szakkörben. Egy új világ tárult fel előttem: az alkotás öröme. A kreatív tevékenység teljes kikapcsolódást és megújulást jelent számomra. 2009-től a Művészetek Házában működő Derkovits Képzőművészeti Körbe járok, ahol főleg a rajztudás fejlesztése a cél, Szentes Ottokár képzőművész irányításával. Szabadidőmben alkotótáborokban és hétvégi 'nyitott műterem' programokon veszek részt, ahol új technikákat tanulok. Akvarell, akril, pasztell, olaj és selyemfestéssel foglalkozom. 2010 óta tagja vagyok az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak."

A 2009. óta folyamatosan kiállító amatőr művész az elmúlt öt év terméséből válogatta a mostani tárlaton látható műveket. A kiállítást megnyitó Szentes Ottokár arra hívta fel a figyelmet, hogy valamennyi képből sugárzik az, hogy adni kíván az embereknek: élményt, hangulatot, színeket, formákat. A képzőművész-tanár szokásához híven rögtönzött tárlatvezetést is tartott: a selyemképektől az akvarelleken át egészen a legújabb akril- és olajképekig kalauzolta a közönséget, közben rámutatott egy-egy érdekességre, sajátosságra. Több képnél megjegyezte, hogy látszik, a festmény elkészítése során mennyi előtanulmányt folytatott az alkotó, de a nagy elődök hatása úgy érezhető egy-egy képen, hogy az mégsem másolat, hanem eredeti ötlet és megvalósítás.

Dr. Wollein Mária elmondta: úgy érzi, még mindig keresi az útját, és vannak még olyan technikák, amelyeket nem próbált ki. Szentes Ottokár szerint egy művész nem is köthet ki egy technikánál és stílusnál, mert akkor hamar unalmassá válik - fontos a folyamatos megújulás, az állandó útkeresés, ahogy Mária is teszi.




























Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk