Szakmai hírek
Hungarikumok és nemzeti értéke
A Hungarikum Bizottság konferenciasorozat szervez, amelynek az a célja, hogy ismertesse a megyei önkormányzatok és a települések vezetőivel, a művelődési intézmények vezetőivel, szakembereivel a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt, illetve a 114/2013.(IV.16.) Kormányrendeletet a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról, a Magyar Értéktár létrehozásának a folyamatát, a nemzeti értékek gyűjtésének módszerét.
tovább »Szakmai workshop
A Fejér Megyei Művelődési Központ és Sziti Szociális Egyesület szakmai workshopot rendez május 8-án 14 órától a lovasberényi Rónai József Művelődési Házban.
tovább »Tisztújítás a szövetségben
A Kulturális Központok Országos Szövetsége 2013. április 17-18-án Pakson tartotta tavaszi konferenciáját és tisztújító közgyűlését.
tovább »Új irányok és tartalmak
Szakmai megújulás a Nemzeti Művelődési Intézettel: új irányok és tartalmak a közösségi művelődésben címmel rendeznek szakmai konferenciát április 25-én 10 órától Tatabányán, a Vértes Agórájában. A tanácskozásra Fejér megye közművelődési szakembereit, kulturális civil közösségek vezetőit, az önkormányzatok kulturális szakembereit és a gazdasági élet szereplőit is várják.
tovább »Cél: az eszközök gyarapodása
Közeleg az önkormányzatok érdekeltségnövelő támogatásának beadási határideje.
tovább »Statisztikai adatszolgáltatás
2013. március 15-éig meghosszabbították a közművelődési tevékenységekről benyújtandó statisztikai jelentés határidejét.
tovább »Statisztikai adatszolgáltatás
Felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy a központi költségvetésből elnyerni kívánt támogatásoknál, így a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiuma által kiírásra kerülő pályázatoknál előfeltétel lehet a statisztikai regisztráció és adatszolgáltatás!
tovább »Új logó az NKA-nál
Megjelent, és a Nemzeti Kulturális Alap honlapjáról letölthető az NKA új logója. Kérjük, hogy a kiádványokban már az új logót használják.
tovább »Évnyitó és évértékelő
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, a Fejér megyei 4. számú választókörzet országgyűlési képviselője tart évértékelő, évnyitó sajtótájékoztatót január 3-án, csütörtökön 9 órakor Székesfehérváron, a Megyeháza Címertermében (Székesfehérvár, Szent István tér 9.). A sajtótájékoztatón Törő Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő is részt vesz.
tovább »Kulturális Központok Országos Szövetségének konferenciája
A százhalombattai Barátság Kulturális Központban rendezik meg a Kulturális Központok Országos Szövetségének konferenciáját november 27-28-án.
tovább »Változások a közművelődésben
Változások a közművelődésben címmel rendeznek konferenciát a közművelődési paradigmaváltás tartalmáról 2012. november 21-én 12.00 órától a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus székhelyén. Jelentkezési határidő: 2012. november 19.
tovább »Az aktív időskor és a közművelődés
"Az aktív időskor és a közművelődés" címmel rendez szakmai konferenciát 2012. november 22-én 10 órától a TEMI Fővárosi Művelődési Háza, melyre közművelődési intézmények munkatársait és a téma iránt érdeklődőket szeretettel várják. A konferenciával az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évéhez csatlakoznak.
tovább »Fiatalodó közművelődés
Őszi közművelődési szakmai napot szerveztünk október 24-én Sárkeresztúron, a Bella István Művelődési Házban. A nap főtémája az a TÁMOP-3.2.3.B-12/1 pályázat "A" komponense volt, melynek keretében az IKSZT-ek pályázhatnak közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programokra.
tovább »Őszi közművelődési szakmai nap Sárkeresztúron
A Fejér Megyei Művelődési Központ szakmai napot szervez október 24-én, szerdán 10 órától a sárkeresztúri Bella István Művelődési Házban. Téma: közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programokra pályázhatnak az IKSZT-k, emellett részletesen bemutatjuk a TÁMOP-3.2.3.B-12/1 tervezett "A" komponensét is.
tovább »Új közgyűjteményi és közművelődési rendszer vidéken
"Közművelődési célokra 1 milliárd 100 millió forintot szeretnénk fordítani, amennyiben megszavazzák a költségvetési törvény tervezetét. Ez az összeg arra szolgál, hogy húsz év küszködés után megszervezzük a tényleges megyei feladatellátást megyeszékhelyenként legalább négy fővel, illetve a hozzánk átkerülő intézmények, kft.-k és más szervezetek működtetését is ebből kívánjuk finanszírozni mindaddig, amíg a rendszert teljes egészében ki nem tisztítjuk, és fel nem áll az egységes megyei közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató feladatokat ellátó rendszer a Magyar Művelődési Intézet utódszervezetében" - hangzott el L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a CXL tv. módosításának előterjesztési expozéjában, melyet 2012. szeptember 18-án a Parlamentben mondott el.
tovább »A hangképzési technikáktól a színpadi külsőségekig
A közelgő országos és térségi minősítő értékelési kritériumai, a népdalkörvezetés ?kihívásai?, valamint a folyamatos szakmai fejlődés szempontjából is hasznos és értékes információkat kaptak azok a csoportvezetők és felkészítő tanárok, akik részt vettek a Fejér Megyei Népzenei Műhely és a Fejér Megyei Művelődési Központ közös, Népdalkörvezetők Regionális Szakmai Továbbképzése című programján.
tovább »A szépség a finomságokban, az arányokban, a részletekben rejlik
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye nyílt vitanapot tartott szeptember 28-án Budapesten, melyen az alkotók elmondhatták véleményüket, megoszthatták ötleteiket a zsűrizés szempontrendszerének megújításával kapcsolatban.
tovább »Szín(e)változása
A tartalmában és arculatában megújult Szín Közösségi Művelődés folyóirat 17/4-es lapszámát is kézhez vehették szeptember 25-én a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szakmai tanácskozásán a résztvevők.
tovább »Működési pályázat nélkül is folytatják
A Sárvíz Többcélú Kistérségi Társulás meghívására közel harminc fő érkezett a Sárvíz Közkincs Kerekasztal 2012. évi őszi szakmai tanácskozására.
tovább »Nyílt nap a Hagyományok Házában
Nyílt napot rendeznek pedagógusoknak és közművelődési szakembereknek a Hagyományok Házában szeptember 14-én, pénteken 9.30-16.00 óra között.
tovább »Tisztújítás a KÓTÁ-nál
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA tisztújító közgyűlést tart 2012. szeptember 28-án, pénteken 15.30 órakor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar "F" épületében, a Zenei Tanszék Kodály termében (Budapest, Múzeum körút 4-8.)
tovább »Ülésezik a kerekasztal
A Sárvíz Közkincs Kerekasztal szeptember 19-én, szerdán 15 órakor tartja következő ülését Sárkeresztúron, a Bella István Művelődési Házban (Szent István u. 1.).
tovább »Nyugalmazott népművelők találkoznak
A Magyar Népművelők Egyesülete megjelentette a Nyugalmazott Népművelők 2012. évi Országos Találkozójának programját és jelentkezési lapját. Az idei találkozó helyszíne Komárom városa. A jelentkezési lapot 2012. szeptember 13-áig kell visszaküldeni.
tovább »Átadták a közművelődési és közgyűjteményi díjakat
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár augusztus 20. alkalmából adta át a díjakat csütörtökön a Néprajzi Múzeumban.
tovább »IX. Kodály Szaktábor
A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet - az előzetes felhívásnak megfelelően - augusztus 25-29. között 9. alkalommal rendezi meg a Kodály Szaktábort Magyarpolányban. A szakmai programra várnak minden kedves érdeklődőt, óvónőt, tanítót, éneket tanító vagy szerető kollégát, karnagyot, népdalkör-vezetőt, zenetanárt.
tovább »Online regisztráció az NKA-nál
A Nemzeti Kulturális Alap honlapján olvasható a közlemény az internetes pályázati rendszer bevezetéséről. A tájékoztató szerint a 2012. augusztus 28-án megjelenő pályázatoknál már él a rendszer, de nagyon fontos, hogy a pályázat beadása előtt megtörténjen a regisztráció.
tovább »Sürgős adatkérés a megyében dolgozó kollégáktól
Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója ma levélben fordult a megyében dolgozó kollégákhoz, mindenkihez, aki a településeink kulturális, közművelődési feladatellátásában részt vesznek, hogy segítsék a megújuló Magyar Művelődési Intézet munkáját azzal, hogy gyorsan válaszolnak a minisztériumi háttérintézmény honlapján olvasható adatkérésre.
tovább »Ülésezett a KÁÉT
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére július 16-án ülést tartott a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács. Napirenden szerepelt a jövő évi költségvetés, az államtitkárság idei, II. féléves munkaterve, a megyei múzeumok és könyvtárak konszolidációjára vonatkozó törvény tervezett módosítása, valamint a Magyar Művelődési Intézet átszervezéséről szóló beszámoló.
tovább »A kép és a valóság
Fejér megyei szakmai konzultációs napot szerveztünk a képző- és iparművészet ágaival foglalkozó amatőr alkotóknak és érdeklődőknek július 12-én a Művészetek Házában, Dóri Éva, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakreferense közreműködésével, aki előadást is tartott.
tovább »Új vezető a Magyar Művelődési Intézet élén
Állománygyűlést tartottak a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátuson, ahol L. Simon László kultúráért felelős államtitkár az intézet új feladatainak ismertetése mellett bejelentette: a jövőben Závogyán Magdolna irányítja megbízott főigazgatóként az intézetet.
tovább »Közművelődés a 2013. évi költségvetésben és a fejezeti indoklásban
A kormány 2012. június 15-én benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezetet a parlamentnek, melynek elfogadását októberre prognosztizálta a miniszterelnök.
tovább »Átvette kinevezését L. Simon László
Áder János köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárává nevezte ki L. Simon Lászlót a Sándor-palotában. L. Simon László Szőcs Gézát váltja a poszton, aki még a múlt héten kérte felmentését a miniszterelnöktől.
tovább »A pályázat lezárul, de a mentori szerep marad
A Fejér Megyei Művelődési Központ az Albensis Ifjúsági Szakmai Módszertani Központtal közösen konzorciumi partnerként pályázott, hogy részt vegyen az IKSZT ifjúságügyi mentorprogramban. tovább »
L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere L. Simon Lászlót kérte fel a kultúráért felelős államtitkárnak. L. Simon László a felkérést elfogadta - közölte a minisztérium. L. Simon a kulturális bizottság fideszes elnöke.
tovább »Lemondott Szőcs Géza
Felmentését kérte az emberi erőforrások miniszterétől Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár.
tovább »Szakmai nap az IKSZT-ek szerepéről
A Fejér Megyei Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait az IKSZT - KÖZÖSSÉGI ÉS SZOLGÁLTATÓ TEREK SZEREPE A TELEPÜLÉSEKEN című szakmai napra a Móricz Zsigmond Művelődési Ház (8151 Szabadbattyán, Árpád utca 10.) nagytermébe, 2012. június 18-án (hétfő) 9 órára.
tovább »Új közművelődési referens
A Sárvíz Többcélú Kistérségi Társulás által elnyert Közkincs pályázat szerződése keretében vállalt közművelődési referensi feladatokat a "Sárvíz" Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának 25/2012. (IV.26.) számú határozata értelmében a Munkaszervezet dolgozója, Ortner Aliz látja el kapcsolt munkakörben 2012. áprilisától.
tovább »Magyar Népművelők Vándorgyűlése 2012. Eger
Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg idén a Magyar Népművelők Vándorgyűlését május 15. és 17. között. Az évenként megszervezett háromnapos találkozóra, melynek házigazdája ez évben Eger városa volt, 190 szakmabeli érkezett. Az előadások nagy része a szakma jelenkori változásairól, átalakulásáról szóltak.
tovább »Miért támogassa az állam a kultúrát?
A Magyarságszolgálati Alapítvány szervezésében folytatódik a "Miért támogassa az állam a kultúrát?" című beszélgetéssorozat.
tovább »Miért is vagyok én itt?
Az "Albensis - IKSZT ifjúságügyi mentorprogram Fejér megyében" című műhelykonferencián tartott előadást munkatársunk, Gonda Emma április 26-án a Székesfehérvári Civil Központban.
tovább »Szakmai nap: elhalasztva
Az IKSZT - közösségi és szolgáltató terek szerepe a településeken címmel április 24-re meghirdetett szakmai napot elhalasztjuk, az időpontról később tájékoztatjuk az érintetteket.
tovább »Tisztújítás a népművelőknél
A Fejér Megyei Népművelők Egyesülete ritkán hallatja hangját, pedig vannak és működnek. Tegnap tisztújítás volt az egyesületben. Bóka Máriát, a Fejér Megyei Művelődési Központ volt munkatársát Simon József, az ALCOA-KÖFÉM Oktatási és Közművelődési Klubház igazgatója váltotta az elnöki poszton.
tovább »Albensis - IKSZT ifjúságügyi mentorprogram Fejér megyében
Az ECHO Innovációs Műhely, a Sziti Szociális Egyesület, a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet és a Fejér Megyei Művelődési Központ ezúton meghívja Önt az "Albensis - IKSZT ifjúságügyi mentorprogram Fejér megyében" című műhelykonferenciára.>
tovább »Miért támogassa az állam a kultúrát?
Éppen most, válság idején is keresni kell a tudományosan megalapozott válaszokat - mondják a témáról vitát szervezők.
tovább »Szakmai nap az IKSZT-ek szerepéről
Az IKSZT - Közösségi és szolgáltató terek szerepe a településeken címmel rendez szakmai napot a Fejér Megyei Művelődési Központ április 24-én, kedden 10 órától Szabadbattyánban, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermében.
tovább »Meghosszabbították a közművelődési adatszolgáltatás határidejét
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Szervezési és Statisztikai Osztály kulturális statisztikai referense, Lukáts Melinda közlése alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy a 1438 közművelődési és a 1442 könyvtári statisztikai adatszolgáltatások elektronikus kitöltési lehetőségét 2012. március 14-ig meghosszabbították az adatkitöltők számára a kulturális statisztikai rendszerben.
tovább »A magyar közművelődés szakpolitikai koncepciója
Szakmai konzultációra kerül a Magyar Közművelődés Szakpolitikai Koncepciója. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának célja ezzel a dokumentummal a magyar közművelődés helyzetének áttekintése, társadalmi szerepének erősítése.
tovább »Statisztikai adatszolgáltatás a közművelődési tevékenységekről
A Fejér Megyei Művelődési Központ, mint megyei közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató szervezet, minden évben részt vesz a szakminisztérium megbízásából az éves közművelődési statisztika megyei összegyűjtésében, összegzésében, elemzésében.
tovább »Közművelődési stratégia
A Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet évnyitó szakmai értekezletet tart Soltvadkerten február 15-én, szerdán 10 órai kezdettel a Bács-Kiskun megyében működő önkormányzatok és egyéb szervezetek közművelődéssel foglalkozó irányítói, vezetői és szakemberei részére.
tovább »A magyar kultúra napja Ózdon
A magyar kultúra napját Ózdon A magyar közművelődésért országos programsorozat ózdi rendezvényének keretében tartják január 20-án, pénteken.
tovább »Továbbképzés és tapasztalatcsere
A Fejér Megyei Művelődési Központ szervezésében január 14-én, szombaton 10 órától kezdődött a népdalkörvezetőknek szóló szakmai nap Bakonycsernyén, a Béketelepen található Klubkönyvtárban.
tovább »Párbeszéd a magyar közművelődésért
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, valamint a MoM Kulturális Központ szervezésében, a magyar kultúra napja alkalmából Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel rendeznek ünnepséget és szakmai találkozót január 22-én, vasárnap a MoM Kulturális Központban.
tovább »A válság és a magyar kultúra
Kultúrpolitikai panoráma a magyar kultúra napja alkalmából
Szeretettel várjuk az érdeklődőket A válság és a magyar kultúra. Kultúrpolitikai panoráma a magyar kultúra napja alkalmából címmel 2012. január 19-én és 20-án (csütörtökön és pénteken) rendezendő kétnapos konferenciára.
tovább »Népzenei továbbképzés
A Vass Lajos Népzenei Szövetség és a Nagylóki Közösségi Ház 2011. december 10-én szombaton 9.30 tól 12.30-ig népzenei továbbképzést tart. Az előadás témája: Zobor-vidéki lakodalmas dalok és balladák.
tovább »A magyar közművelődésért - szakmai nap
A Fejér Megyei Művelődési Központ és a Szabadművelődés Háza tisztelettel meghívja Önt és munkatársait "A magyar közművelődésért" országos programsorozat székesfehérvári kerekasztal-beszélgetésére.
tovább »"Már minálunk, babám..." - a vidéki közművelődési intézményrendszer helyzete
Juhász Zsófia, intézményünk igazgatója a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottság Állapotfelmérés: A hazai kulturális ágazat helyzete című szakmai nyílt napján tartott előadást 2011. október 28-án a Parlament Felsőházi termében.
tovább »ART? Használ!
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Tanácsa - az országos hatókörű művészeti társadalmi szervezetek közreműködésével - konferenciát szervez a nem hivatásos/amatőr művészeti ágak jelenlegi helyzetéről, a kreatív művészeti aktivitások társadalmi jelentőségéről, szerepvállalásáról, hasznosságáról és hatásáról.
tovább »A magyar közművelődésért
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkársága a magyar közművelődés helyzetét áttekintő, társadalmi szerepét erősítő programsorozatot indít útjára. Székesfehérvárra, a Megyei Művelődési Központba december 14-én érkezik a sorozat.
tovább »Haza és haladás
"Haza és haladás" címmel a magyar nemzeti identitás, kultúra és közösség témakörében rendez konferenciát az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága az Országház Felsőházi Termében 2011. december 2-án 9.00 órától.
tovább »Közművelődési szakmai nap
2011. október 20-án tartottuk meg közművelődési szakmai napunkat Székesfehérváron, a Fejér Megyei Művelődési Központ színháztermében. A szakmai napra az önkormányzatok közművelődésért felelős szakembereit, a közművelődési intézményekben dolgozó szakembereket és a közművelődési célú civil szervezetek tagjait hívtuk meg.
tovább »Állapotfelmérés: A hazai kulturális ágazat helyzete
Szakmai nyílt nap az Országház Felsőházi Termében október 28-án 9 órától. A felkért hozzászólók (előadók) a hazai kulturális élet egy-egy területének aktuális helyzetét, az adott területen jelentkező legfontosabb feladatokat és kihívásokat mutatják be konferencia-előadások keretében a meghívott vendégeknek.
tovább »Új helyzetek, kihívások, lehetőségek Baranya kulturális életében
A Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár 2011. október 27-én közművelődési-könyvtári szakmai napot rendez.
tovább »A magyar ének-zene tanítás bibliográfiája
A nyár végén elkészült és immáron online hozzáférhető A magyar ének-zene tanítás bibliográfiája.
tovább »Társadalmi Felelősségvállalás és Közművelődés
Kedves Kolléga!
Szeretettel meghívunk az Nemzeti Kulturális Alap által támogatott szakmai konferenciánkra, melyet a közművelődési intézmények szakemberei számára rendezünk meg.
tovább »Közművelődési szakmai nap
A Fejér Megyei Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait következő közművelődési szakmai napjára a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza (volt Barátság Háza) Lila-termébe, október 20-án, csütörtökön 9.30 órára.
tovább »Közművelődés Határok Nélkül IV. konferencia
A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Közművelődés Határok Nélkül IV. címmel konferenciát szervez 2011. október 14-15-én, Békéscsabán, az Ibsen Házban (Békéscsaba, Andrássy út 3.), melynek témája a vizuális művészetek szerepe a helyi társadalomban.
tovább »Kulturális Központok Országos Szövetségének Konferenciája
Október 12-13. között Sárospatakon rendezik meg a Kulturális Központok Országos Szövetségének Konferenciáját.
tovább »Nagytérségi közművelődési tanácskozás
A Művelődési Intézmények, Megyei és Regionális Kulturális Szerveződések Országos Szövetsége (MIOSZ), a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ (TMÁMK) és Tamási Város Önkormányzata meghívja Önt és minden érdeklődő kollégáját, ismerősét a szervezésében sorra kerülő nagytérségi közművelődési tanácskozásra.
tovább »Meghívó a TÁMOP szakmai műhely soron következő fórumára
A Budapesti Művelődési Központ, a Magyar Népművelők Egyesületével, illetve a Széchenyi Programirodával együttműködve tisztelettel meghívja Önt és kollégáit a TÁMOP szakmai műhely soron következő rendezvényére.
tovább »A Hagyományok Háza aktuális tanfolyamai
Magyar népdal-mesterkurzust, népi játszóházi foglalkozásvezetői és oktatói tanfolyamot indít az ősz folyamán a Hagyományok Háza.
tovább »KultúrPont információs nap a Kultúra Programról
A KultúrPont Iroda 2011. szeptember 7-én 10.30 órai kezdettel információs napot tart a Kultúra Program 1.1-es és 1.2.1-es területei (Hosszú- és rövidtávú együttműködési projektek) témájában.
tovább »Közművelődési intézményvezető továbbképzés
A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ másodszor is meghirdeti 90 órás közművelődési intézményvezető akkreditált továbbképzését (Vezetési, pénzügyi és államháztartási ismeretek közművelődési intézményvezetőknek).
tovább »Megváltozott a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendelet
Felhívjuk a kollégák figyelmét, hogy megváltozott a zenés, táncos rendezvények szervezésével kapcsolatos jogszabály, amely változtatást már 2011. június 16-i szakmai napunkon az előadó jelzett!
tovább »Önkormányzatok érdekeltségnövelő támogatása
Megjelent az önkormányzatok érdekeltségnövelő támogatására beadott döntések listája, amely az alábbi linken érhető el: http://www.erikanet.hu/oldal.php?menupont_id=6644&cikk_id=27817
tovább »Sikeres volt a szakmai nap
Intézményünk nagy sikerű közművelődési szakmai napot tartott 2011. június 16-án a Művészetek Háza színháztermében. A szakmai napon 64-en vettek részt Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye önkormányzatainak, közművelődési intézményeinek, közművelődési célú civil szervezeteinek képviseletében.
tovább »Minősített Közművelődési Intézmény Cím - 2011
Intézményünk, a Fejér Megyei Művelődési Központ elküldte előjelentkezését a Minősített Közművelődési Intézmény Cím - 2011 pályázatára, amit a Szakmai Minősítő Testület elfogadott, így a 2011. szeptember 10-i határidőre el kell készítenünk aspirációnkat, a megtisztelő cím elnyeréséhez szükséges dokumentációval együtt.
tovább »Közművelődési szakmai nap
A Fejér Megyei Művelődési Központ közművelődési szakmai napot rendez június 16-án, csütörtökön 10 órai kezdettel a Művészetek Háza Lila-termében.
tovább »Pénzügyi és államháztartási ismeretek intézményvezetőknek
A szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár és Művelődési Intézettel és a Hajdú-Bihar Megyei Méliusz Juhász Péter Könyvtár és Művelődési Központtal együttműködve 90 órás képzést szervez közművelődési intézményvezetőknek vezetési, pénzügyi és államháztartási ismeretekből.
tovább »Kulturális sokszínűség - európai érték
Nemzetközi konferenciát rendeznek Kimlingben (Paks-Dunakömlőd), a Faluházban június 27-én, hétfőn 10 órától. A sok izgalmas témát felvonultató konferencián való részvétel ingyenes, jelentkezni június 10-ig lehet.
tovább »Könyvtárosok a Vajdaságban
A Fejér Megyei Könyvtárosok Egyesülete kirándulást szervez a Vajdaságba augusztus 5-7. között.
tovább »Debrecenbe kéne menni...
XXVIII. alkalommal gyűltek össze a közművelődési szakemberek a Magyar Népművelők Egyesülete Vándorgyűlésére. A rendezvényt - az előző évek gyakorlatával szakítva - az őszi időszak helyett májusra hirdették meg a szervezők.
tovább »Megkezdődött a Magyar Népművelők Egyesülete XXVIII. Vándorgyűlése Debrecenben
Színes és hasznos szakmai előadásokon és programokon vehetnék részt azok a megyei kollégák, akik Debrecenbe utaztak, hogy az évente egyszer összehívott országos eseményen találkozzanak.
tovább »Magyar Népművelők Egyesülete XXVIII. Vándorgyűlésének programja
Debrecenben tartja következő vándorgyűlését a Magyar Népművelők Egyesülete.
tovább »Törvényjavaslat a digitális archívumról
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) létrehozásáról szóló képviselői önálló indítványt nyújtott be hétfőn a parlamentnek L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament kulturális bizottságának elnöke.
tovább »Megszépült a szabadegyházi művelődési ház
Nem csak megszépült, hanem meg is újult Szabadegyházán a művelődési ház. Új terekkel, termekkel bővült az épület, melyet április 29-én ünepélyes keretek között avatott fel L. Simon László országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke.
tovább »Móron találkoznak a népművelők
A Szent György-heti Vigasságok keretében "Ha jó bort érezek, betérek..." címmel április 15-én, pénteken 14 órától rendezik meg a Fejér Megyei Népművelők Egyesületének szakmai találkozóját a móri Lamberg-kastély olvasótermében.
tovább »Szerzői jogdíjat fizetni: kell
Művelődésszervezőként tudjuk, amikor műsort szervezünk - koncertet, előadói estet, táncházat, bábszínházat, vagy bármi mást - a rendezvény kiadási oldalára be kell kalkulálnunk a várható jogdíjat is.
tovább »Kevesebb pénz az NKA-nál
Kormányhatározat született a stabilitási tartalék létrehozására, mely az intézmények és minisztériumok számára befizetési vagy zárolási kötelezettséget ír elő.
tovább »Bukovinai nyílt nap a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke 2011. január 15-én rendezendő nyílt napjának énekes programjai középpontjában a bukovinai székelyek állnak.
tovább »Nyílt hétvége a Cantemus műhelyében
Közkívánatra ismét Nyílt Hétvégét rendez Nyíregyházán a világhírű Cantemus Kórus és a Kodály Zoltán Általános Iskola 2011. április 13-17. között.
tovább »Évkezdés 2011 - a kulturális területet érintő változások az áfa-törvényben
Az évkezdés elején szeretnénk segítségükre lenni a kollégáknak, hogy mi változott az áfa-törvényben a kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatások terén.
tovább »Népzenei rendezvények
Népzenei rendezvények és a XVI. Országos és térségi minősítő pávakörök, népzenei együttesek, citerazenekarok és hangszeres énekesek részére, 2011. január 1 - 2011. augusztus 31.
tovább »Népzenével foglalkozóknak
A Fejér Megyei Művelődési Központ szervezésében megvalósuló népdalkör vezetőknek szóló továbbképzéseken előadóink többször felhívták a megyében működő népdalkörök, pávakörök, népzenei együttesek vezetőinek figyelmét, hogy napjainkban egyre több forrás akad segítségünkre akár könyv, akár hanglemez, akár online formában.
tovább »Kiadványok népzenészeknek
Népművészettel, népi gyermekjátékokkal, népzenével kapcsolatos kiadványok kaphatók most rendkívül kedvezményes áron.
tovább »Népdalkörvezetők szakmai továbbképzése
A Fejér megyében működő népdalkörök vezetőit és tagjait szakmai napra várta a Fejér Megyei Művelődési Központ 2010. december 4-én (szombaton) 10.00-15.00 óráig a Dinnyési Turisztikai és Hagyományőrző Központba. A programon több mint ötven érdeklődő vett részt, ők a megye nyugdíjas egyesületeinek, klubjainak dalköreit, a településeik népdalköreit, citerazenekarait képviselték.
tovább »A megye kultúrájáért
A megyében, a közművelődés és kultúra területén tevékenykedő kollégáknak tartott szakmai napot a Fejér Megyei Művelődési Központ december elsején. A rendezvény megszervezése mellett az MMK az esemény helyszínéül is szolgált.
tovább »Elnöki sajtótájékoztató
A Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke 2010. december 3-án 8 órakor az "Építő közösségek Fejér megyében" programsorozat 2009-2011 második évi programjairól tart sajtótájékoztatót.
tovább »Lehetőségeink a jövő alakításában az élethosszig tartó tanulás ösztönzésével
Meghívjuk Önt és Munkatársait 2010. november 29-én 10.00 órától LEHETŐSÉGEINK A JÖVŐ ALAKÍTÁSÁBAN AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS ÖSZTÖNZÉSÉVEL (Alternatívák, lehetséges utak) című konferenciára.
tovább »Dunántúli kapkodós citerajáték
A Vass Lajos Népzenei Szövetség és a Szabadegyházai Citeramühely november 27-én 10-14 óráig továbbképzést tart citerások részére.
tovább »Egészségügyi szervező alapszak (BSc) - Egészségturizmus-szervező szakirány
Magyarország gyógyászati-, szállodai- és wellness kínálata hatalmas turisztikai lehetőség. Ennek kihasználása és fejlesztése új szemléletű, korszerű tudású munkatársakat igényel. Ezt kínálja a Szent István Egyetem Egészségügyi szervező alapszak (BSc) - Egészségturizmus-szervező szakiránya, amely a kialakuló "egészségipar", a gyógyturizmus szakembereit képezi.
tovább »A NEFMI Közművelődési Főosztály konferenciájának programja
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közművelődési Főosztálya 2010. november 25-26-ára összehívja a közművelődés feladatellátás országos szakfelügyeletének konferenciáját. E gyűlés helyszínéül a Magyar Kultúra Alapítvány székháza szolgál.
tovább »Kulturális mediáció mesterszak indul a PTE-n
A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara az országban elsőként indítja a kulturális mediáció mesterképzési szakot (MA). A Kultúratudományi Intézet gondozásában lévő szak a korábbi, Bologna-rendszert megelőző felsőoktatási rendszer művelődésszervező egyetemi szakjának átdolgozott, korszerűsített master fokozatú képzése.
tovább »Konferencia és emlékülés
A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (PTE FEEK) 2010. november 18-19. között "Kulturális valóságismeret és EKF 2010 - 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés" címmel nemzeti konferenciát és emlékülést rendez.
tovább »A Magyar Népművelők Egyesületének Vándorgyűlése
Szombathelyen rendezték meg a Magyar Népművelők XXVII. Vándorgyűlését október 12. és 14. között. Az évenként megszervezett háromnapos találkozóra 350 szakmabeli érkezett az ország különböző pontjairól.
tovább »Emlékplakett munkatársunknak
A Magyar Népművelők XXVII. Vándorgyűlésén Gonda Emma kollégánk a Magyar Népművelők Egyesületének emlékplakettjét kapta.
tovább »Szakmai kirándulás Európa kulturális fővárosába
A Fejér Megyei Népművelők Egyesülete szervezésében szakmai kiránduláson vettünk részt szeptember 30-án: Pécsre utaztunk, a Pécs2010 kulturális évad programjaira.
tovább »Közösség konferencia
A Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Közösségfejlesztő Osztálya és a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület a Varga A. Tamás emlékére rendezendő ez évi Közösség konferenciát az általa alapított Civil Kollégium Közösségi Házban tartja, Kunszentmiklós-Kunbábonyban, 2010. november 4-5-én.
tovább »Közművelődési feladatellátók tanácskozása
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) 2010. szeptember 29-én Tanácskozásra hívta össze a megyei közművelődési feladatellátókat és a tisztelt érdeklődőket. Székely Gabriella, az MMIKL Közép-dunántúli Regionális Kulturális Iroda vezetője ott járt és készített egy beszámolót, hogy akik nem vehettek részt az eseményen, tájékozódjanak az ott hallottakról.
tovább »Rendszeres táncházak
a Fejér Megyei Népzenei Műhely közreműködésével
Intézményünk 150 ezer forint támogatásban részesült a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiumának pályázatán. Ennek köszönhetően október, november és december hónapokban intézményünk közreműködésével zajlanak majd a családi programok a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban, havonta egy alkalommal.
tovább »Tanfolyam közművelődési szakemberek számára
A TIT Fejér Megyei Szervezete a TÁMOP 3.2.3./08/2009-0045 számú pályázat keretében Kulturális Projekt Ciklus Menedzsment képzést indít októbertől. A tanfolyam ingyenes. tovább »
Magyar Népművelők Egyesülete XXVII. Vándorgyűlése
Szombathelyen, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartja XXVII. Vándorgyűlését a Magyar Népművelők Egyesülete 2010. október 12-14. között. A résztvevőket izgalmas szakmai előadások és programok várják, a kirándulások célpontjai között pedig ott van az egykori vasfüggöny területe, továbbá Burgenland és az Őrség is.
tovább »Pécsre látogat a Népművelők Egyesülete
A Pécs 2010 kulturális évad programjaira látogat a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete 2010. szeptember 30-án, csütörtökön.
tovább »Amatőr alkotók elméleti és gyakorlati tudásának gyarapítása
Intézményünk, a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza eredményesen pályázott a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványnál, és 80 ezer forintot nyertünk egy előadássorozat megszervezésére. A sorozat 6 előadásból tevődött össze, melyek 2009. októberétől 2010. áprilisáig zajlottak.
tovább »Minőségfejlesztés a közművelődésben
A Fejér Megyei Művelődési Központ 2010. július 6-tól augusztus 3-ig közművelődési intézmények szakemberei számára 30 órás szakmai továbbképzést, tanfolyamot szervezett a Budapesti Művelődési Központtal együttműködve "Minőségfejlesztés a közművelődésben I. modul: Önértékelés a közművelődési szervezeteknél" címmel.
tovább »Programok
Zsupkóné Viczkó Mária festő kiállítása
2013. május 9. (csütörtök)
17:00
- 2013. június 2.
Művészetek Háza, kiállítóterem
A vásznak fajtái, a szövés alaptechnikája
2013. május 23. (csütörtök) 14:00
Tóvárosi Általános Iskola Magyaralmási Tagintézmén
Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza
8000 Székesfehérvár
III. Béla király tér 1.
Tel.: (22) 313-175
Fax: (22) 315-021
© Minden jog fenntartva.
















