HÍREK

Apa és lánya: a két Farkas

2012. január 12., 22:52 | MMK | L. M.

Farkas Mihály és Farkas Éva Mária festőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást a Fejér Megyei Művelődési Központ, az intézmény Apa és lánya című képzőművészeti kiállítás­so­ro­za­tá­nak részeként. A tárlat február 4-ig látogatható.


Farkas Éva Mária és Farkas Mihály

A kiállító művészeket és a megnyitóra összegyűlt közönséget köszöntve Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója arról az örvendetes hírről is beszámolt, hogy a tárlat immáron egy Minősített Közművelődési Intézményben látható: a kitüntető címet a magyar kultúra napja alkalmából január 19-én adják át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az elnyert, és három évig viselhető cím is jelzi, hogy a Megyei Művelődési Központ tevékenységét szakmai körökben is nagyra értékelik.

Az Apa és lánya sorozatot 2009-ben indította út­já­ra az intézmény: elsőként Kass János és Kass Eszter műveit állították ki, majd Várnai Lajos és Várnai Eszter munkái következtek, tavaly  Hegedűs 2 Lász­ló és Hegedűs Hanna alkotásai voltak soron, ezúttal pedig Farkas Mihály és Farkas Éva Mária munkáival ismerkedhetnek meg a Művészetek Háza kiállítótermébe látogatók.


A jelenlévőket Juhász Zsófia köszöntötte

Farkas Mihály festőművész 1952-ben született Vácott, de gyermekkora óta dunaújvárosi. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után is ott telepedett le, ma Kisapostagon él és alkot. Művészetéről így ír P. Szabó Ernő művészet­tör­té­nész: "Farkas Mihály teszi, ami a dolga: öntörvényű művész. Minden képéről személyes lénye árad felénk. Művei egyediek, felismerhetőek, el nem téveszthetőek. Képei teli vannak a világ dolgain való tűnődéssel. Harmonikusak és borongósak, földhözragadtak és légiesek, líraiak és drámaiak, mint a körülöttünk lévő világ." Alkotásai között sajátos vonulatot képeznek a fából kivájt, hagyományos teknőkre festett, ragasztott, szögelt alkotások, ősi szimbolikájukkal. Ezeken bizánci reminiszcenciák tűnnek fel, szentek, apokrif alakok, bukott igehirdetők. Teknőin különösen érződik az erős személyes érzelmi töltet.

Farkas Éva Mária 1985-ben született Dunaújvárosban. A PTE Művészeti Karán végzi tanulmányait, műveivel már több kisebb egyéni tárlaton, és nagyobb csoportos tárlatokon lehetett találkozni. Az utóbbi években sajátos álom- vagy fantáziavilág jellemzi festményeit. Általában egy természetes, bár a valósnál harmonikusabb tájat asszociálunk a formák mögé, a függőleges és vízszintes alakzatokat meg-megtöri egy-egy lendületes ív, dombok, vízesések, ligetek, vagy néha építészeti elemek idézete. Képein az emberi alakok hiánya a jellemző, ugyanakkor az álom- és fantáziavilág így sem személytelen: hordozza alkotója, álmodója életszeretetét, naiv kitárulkozását.

A tárlatot megnyitó Koffán Károly festőművész a következő gondolatokkal ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a művészeket és alkotásaikat:

"Apa és leánya, közös kiállításon - ritka párosítás. Ám Székesfehérváron a Megyei Művelődési Központ éppen ebből a specialitásból rendez sorozatot. Apa és leánya közös akaratából pedig személyemet érte a megtiszteltetés, e különös kiállítást megnyitni. Mert mint szabadiskolai tanáruk, mindkettőjüket taníthattam. Így indulásuktól kísérhettem figyelemmel munkásságukat.


A tárlatot Koffán Károly nyitotta meg

A nálam csak tizenkét esztendővel fiatalabb édesapa, Mihály, éppen akkoriban lett rendszeres látogatója a Munkácsy Mihály Körnek, Dunaújváros akkor még egyetlen szabadiskolájának, amikor 1965-ben feleségemmel, Cyránski Mária szobrásszal Duna­új­városba költöztünk, átvettük e képzési forma vezetését. Felfogásunk szerint, ha eredeti, meggyőződéses gondolkodású művészeket akarunk útjukra indítani, nem alapíthatunk iskolát absztrakt művek létrehozására. Minthogy a képzőművészet lényege az ember és ember közötti kommunikáció, minden rajzi, térértelmezési problémát, az ember ábrázolása kapcsán tanítottunk. Mi magunk is növendékeink közé ültünk, és amit meg kívántunk értetni, saját rajzainkkal illusztráltuk. Ez a tanítási mód az európai középkor, de még inkább reneszánszig nyúlik vissza, és a műtörténet igazolja, hogy rendkívül eredményes. Ha valaki attól féltené növendékeinket, hogy utánzóikká válnak, ezt nagyon egyszerűen lehetett kikerülni: ha a legkisebb jelét láttuk az utánzásnak, más rajzeszközt adtunk a növendék kezébe, és ezzel megváltoztak azok a szempontok is, amire vonatkozó megfigyeléseket tehetünk a modellen. És amint megjelennek rajzaikon azok a vonások, amelyekért már ők, maguk tettek önálló erőfeszítést, azonnal rá kell mutatnunk ennek értékeire. Amidőn mindezt elmesélem, valójában Farkas Mihályról szólok, akinek útja éppen ezen hatások mezsgyéjén indult. A növendékek munkái sem mesterükre, sem növendéktársaikra nem hasonlíthattak. Mégis, a közös modell, közös megfigyelése adott meggyőző hitelt ítéletalkotásuknak.

Ráadásul, a klasszikus modelltanulmánytól eltérően, portré- és aktmodelljeinknek nem tiltottuk meg a mozgást. Sőt, bevontuk őket társalgásunkba, így rajzaink is elevenebbek lehettek a skolasztikus, csak a mozdulatlan forma leírására összpontosító ábrázolásmódnál. Munkáinkon egyáltalán nem rejtett többletként átsütött a másik ember szeretete, emberi méltósága. Mihály nagyon hamar, nagyon messze jutott az így értelmezett rajztudásban, emberábrázolásban. Volt egy számomra először nem értett válságperiódusa, amikor is egy egész tanéven át, kiváló portréit rendre két átlós vonallal erőteljesen áthúzta, mint aki reménytelenül nem ért egyet az eredménnyel. Mai munkáit nézve már látom, mi is volt e furcsa önpusztítás mögött: kereste azt a módot, amikor a mű már nem utal a konkrét modellre, mint a portré tenné, hanem az általánosan emberi tulajdonságok megjelenítése érdekelte. Mégpedig minél kevesebb, csaknem már a sejtelemig visszafogott konkrétum alkalmazásával. Irodalmi hasonlattal, a költőit kereste. És, mondjuk ki, sikerrel meg is találta.

Farkas Mihály más értelemben is eredeti látásmódról tett tanúbizonyságot. A korszak politikai propagandája ellenére meglátta Dunaújváros sajátos árnyoldalait. Többek közt képet festett a városi szeméttelepről, ahol szöveges töredékek is jelezték, hogy bölcs meglátások - maga a "másként gondolkodás" - kerültek méltatlan helyre. Az alanyi művész sorsvállalása, mint a kor egyetlen hiteles mércéje - és bírálata - vált munkássága gerincévé. Mai munkái, amelyek jelentős hányada a "fülkés szobor" mintájára "fülkés festmény"-ként definiálható, ennél már könnyedebb nyelvezetűek. Ám e sajátos homorú térben meghitt, bensőséges érzelmek kifejezéséig jut.

Leánya, születésétől édesapja szemefénye. Szinte a predesztináció, az eleve elrendeltetés erejével hatott sorsára az apa festészete. Csakugyan, Éva édesapját tekinti első mesterének. Már ekkor figyelemmel kísérhettem munkáit. Azután, közvetlen felvételi előkészítésre, hozzám került. Végül, ma már jó néhány éve a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára járó festőnövendék mestere Somody Péter. Éva máris rendszeresen kiállító művész. Szellemi példaképe Kokas Ignácz, nem véletlenül: édesapjának főiskolai mestere volt. Farkas Éva munkáin azonban már e korai szakaszban is önálló arculatot mutat. Sajátos színköltészete van, érzi az élénk és visszafogott színek eltérő hangulatait. Tájai nem valóságosak, különös, álombeli ellentmondások kivetítései.

Farkas Éva indulását nem csak az édesapa, Farkas Mihály tekintheti izgalmasnak, ígéretesnek. Kettőjük egységét és különbözőségét ölelhetjük át e mostani kiállításukban."






















Programok

Dumaszínház

2018. január 30. (kedd) 18:00

Művészetek Háza, színházterem

Best of L’art Pour L’art

2018. február 1. (csütörtök) 19:00

Művészetek Háza, színházterem

Kultúrházak éjjel-nappal

2018. február 3. (szombat) 10:00

Művészetek Háza

További programok »

 

 

Barátság mozi

 

Kiállítások 2016

 

Kreatív panel barokk